Idén a közönség turnézik a FEZEN-en

Fezen

Hogyan is indul egy tipikus fesztiválnap? Délben/Délután kettőkor kimászik a delikvens a sátorból, mert odabent körülbelül 54 fok van, és olyan szag, amelyről a verduni ütközet túlélői is elismerőn nyilatkoznának. Az igényesebbek tussolási lehetőség után néznek, a keményebb arcok csak úgy maguk elé. A haverok fele még alszik, zenei programok egyelőre nincsenek.

Eddig ilyenkor csak egy valamit tehettünk: megkerestük, hogy melyik vendéglátóipari egységben szól Pantera, és mielőbbi fogyasztással próbáltuk meg túlélni a köztes órákat, amíg el nem kezdődött a buli.

Idén a FEZEN azonban más lehetőséget kínál az üres órák eltöltésére: turnét szervez a felújított székesfehérvári belvárosban! Méghozzá a turné-lét kellemetlenségei nélkül - erősítőt ugyanis biztos nem kell pakolni.

A belépőjegy mellé mindenki egy turnénaplót kap majd kézhez, a javasolt turnéállomások térképével. A szervezők 8 állomást választottak ki, amelyek három nap alatt, vagy akár egy délután is könnyedén végigjárhatók. Akik már reggel Bacchus oltárán áldoznának, azok ihatnak egy korsó sört (vagy fröccsöt) a belvárosi sörözőkben (Menta, Museum Café, Ribillió), utána megismerkedhetnek a Nemzetközi Művészkönyv Kiállítással a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben és a Szent István Király Múzeumban, és megnézhetik hol koronázták királyainkat (Nemzeti Emlékhely).  

A turné egyik legrockandrollosabb állomása a Deep Purple Múzeum lesz, a Hiemer-házban. A 45 éves banda az idei FEZEN legimpozánsabb fellépője. Koncertjük kapcsán látogat el Székesfehérvárra a Deep-fanatikus Regényi Tibor relikvia gyűjteménye. A masszív, Deep Purple-höz kapcsolódó kollekció magába foglal nagyjából 100 méternyi posztert, de láthatók lesznek bakelitek, díszdobozos kiadványok és egyéb deluxe különlegességek, VHS kazetták, exkluzív könyvek, fotók, aláírt pengetők és dobverők. A tárlatot a turnétól függetlenül, minden érdeklődő megtekintheti augusztus 1-3-a között, 10-18 óráig. A garantáltan élménydús nap után jól fog esni egy kis csobbanás a Városi Strand medencéjében (FEZEN karszalaggal a belépés csak 500 Ft).

A teljesített állomásokért pecsét jár, amelyeket a turnénaplóba kell gyűjteni. Négy pecsét a fesztivál területére visszatérve, a CABRIO nonstop kocsmában fél liter sört, vagy fröccsöt ér, nyolc teljesített turnéállomásért FEZEN-es ajándék is jár a korsótöltés mellé.

Délután pedig a generációkon átívelő alap-rock Deep Purple mellett olyan nevek garantálják a felejthetetlen koncertélményt, az idei FEZEN Fesztiválon, mint a death metalból indult, de mára már atmoszférikus, húzós rockzenét játszó, finn Amorphis, a kultikus portugál gothic-black-doom metal Moonspell, a sebességmániás brit power-heavy metal Dragonforce, vagy az amerikai industrial metal alapcsapat, a Fear Factory. A kevésbé zúzás-orientáltak a Prága-New York-Lisszabon tengelyen formálódott N.O.H.A. világzenében áztatott, dzsesszes drum and bassére bulizhatnak. Természetesen a hazai kiválóságok színe-java is itt lesz: Ákos, a Tankcsapda, az Edda, a Road, a Depresszió, a Subscribe, az Európa Kiadó, Ganxsta Zolee és a Kartel és a Kiscsillag mellett közel 120 fellépő színesíti a programot július 31. és augusztus 3-a között a székesfehérvári MÁV pályán.