HYPERSPACE 2013 - a következő felvonás

Party

2013. április 20-án folytatódik a legenda: történetének legnagyobb szabású rendezvényével jelentkezik a HYPERSPACE! Az összes elemében prémium kategóriát képviselő fesztivál amely, a 2013-as első fél év legnagyobb magyarországi elektronikus zenei megmozdulása is egyben, a budapesti HUNGEXPO két hatalmas arénájába várja az elektronikus zenék kedvelőit.

A minden korábbi HYPERSPACE-t túlszárnyaló line-up-ban a jelenkori techno és tech-house paletta legmeghatározóbb nemzetközi és hazai lemezlovasai kapnak helyet.

A "techno" arénába érkezik a svéd techno szcéna emblematikus alakja, a Drumcode kiadó vezetője, ADAM BEYER. Színpadra lép a techno zenére sorsdöntő hatást gyakorló brit dj és producer-ikon DAVE CLARKE, valamint LUKE SLATER ugyancsak Angliából, aki ezúttal a mitikus PLANETARY ASSAULT SYSTEMS live show-ját hozza el nekünk. A "techno" aréna felhozatalát erősíti az elmúlt években nemzetközi sztárrá váló olasz reprezentáns, JOSEPH CAPRIATI is, illetve a sötét és nyers techno hangzásáról elhíresült szintén olasz SASHA CARASSI. Hazánkat a 17 éves múlttal büszkélkedő HYPERSPACE megálmodója, HOT X mellett, DJ BUDAI, valamint COYOTE, és PROFILE 25 (live) képviselik.

A "tech-house" aréna headlinere a "Live In London" mixlemezét nemrégiben megjelentető brit legenda, JOHN DIGWEED lesz. Igazi zenei unikumnak ígérkezik a kanadai MATHEW JONSON, valamint a Horvátországból érkező producer zseni, PETAR DUNDOV élő műsora. Fénypont lesz a Traum Schallplatten kiadó kiemelkedő művésze, a brit MAX COOPER színre lépése is. Magyarországról a kiváló lemezmegjelenéseinek köszönhetően már nemzetközileg is jegyzett JAY LUMEN, illetve a Cre8tion lemezkiadó atyja, CHRISS RONSON lesz jelen a "tech-house" aréna felhozatalában, akárcsak DANDY, a CROSSNINE TROLL, és a hölgyek képviseletében LINDA KAIS.

A masszív line up mellett pazar fény – és látványtechnika, valamint csúcskategóriás Martin Audio W8L hangrendszer várja mindkét Arénában a techno és tech-house zenék szerelmeseit!