Elstartolt a Balaton Sound

Az eső és a kisebb fajta égszakadás sem álhatott a szórakozás utjába tegnap este Zamárdiban. Ugyan Ákost elmosta az eső, de öröm az ürömben, hogy a Szigetes fellépésére mindenki bemehet a Soundra érvényes jegyével. A közel másfél órás zuhéjt követően a Rise FM Arénában talált menedéket a fesztiválozó tömeg, ahol Afrojack, valamint porteszéja, Apster csapott fergeteges bulit.

A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, ma kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lép fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.

“Hat évvel ezelőtt egy új fogalmat vezettünk be a hazai- és nemzetközi fesztiválok életében: prémiumfesztiválként aposztrofáltuk az első Heineken Balaton Soundot. A kifejezés hamar valódi tartalommal telt meg, a kezdetek óta ugyanis egy páratlan panorámájú strand, igényes kivitelű bárok, impozáns építmények, kulturált mellékhelységek és világszínvonalú program várja a Zamárdiba érkező vendégeket. Biztosak vagyunk abban, hogy a fesztivál páratlan sikere a felsoroltak összességének köszönhető.” – fogalmazott Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Heineken Balaton Sound főszervezői. Mint köztudott, az idei eseményre elővételben elkeltek a bérletek, a helyszínen márcsak limitált példányban árusítanak bérletet, napijegy azonban még valamennyi napra váltható a helyszínen.

A nyitónapon tartott sajtótájékoztatón jelen volt mások mellett Horváth Gegely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, az esemény fővédnöke is. A vezérigazgató szerint a hazai fesztiválok ma már a turizmus egyik legfontosabb pilléreiek számítanak, a Heineken Balaton Sound mára Magyarország egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát, amelyre itthonról és számos külföldi országból százezren érkeznek a régióba. A vendégek nagy része nem csupán a fesztivál ideje alatt tartózkodik a Balatonnál, hiszen a nyaralásukat további napokkal egészítik ki.  - mondta el Horváth Gergely. A Heineken Balaton Sound évek óta az egyetlen olyan esemény a régióban, amely idején a déli- és északi part szálláshelyei kivétel nélkül megtelnek.

A sármelléki reptér az átlagosnál jóval nagyobb forgalmat bonyolít a Heineken Balaton Sound ideje alatt. A világsztárok közül sokan ugyanis magángéppel érkeznek a fesztiválra és a fellépés után utaznak is tovább egy következő helyszínre.  jelenleg legkeresettebb sztárok közül sokan teszik tiszeteltüket Zamárdiban. David Guetta ötödik alkalommal jár a Soundon, nemzetközi szaklapokban és többször elmondta, hogy a világ egyik legjobb fesztiválnak tartja. A világsztár és csapata mindössze egy üveg minőségi vodkát és két nagyon minőségi pezsgőt kért. A különleges igények a világsztárok esetében elsősorban a látványtechnikával kapcsolatosak. Több száz négyzetméter ledfal, piro-, és lézertechnika valamint konfettiágyú is állandó készültségben áll a rendezvény ideje alatt. A headlinerek után minden este tűzijáték zárja a showt. A Heineken Nagyszínpad előtti nézőtéren - idén először - két nagy fénytoronnyal is bővítik a látványosságok sorát. A Zamárdi szabadstrandon 1000 négyzetméternyi színpadot építenek fel, értelemszerűen a legnagyobb a Heineken Nagyszínpad lesz. 

Látványos helyszínek épülnek

A Heineken a Balaton Sound névadó szponzoraként 2012-ben is igyekszik elkényeztetni és elkápráztatni a sörimádó fesztiválfanatikusokat Zamárdiban!

A Heineken Nagyszínpad headlinereit akár a Heineken Stage Bar-ból is figyelhetik rajongóik a küzdőtér széléről. Napközben a Balaton vizének és a nyári nap sugarainak szerelmesei számára kötelező program a Heineken Beach meglátogatása. Strandeszközök, óriásmatrac, vízimászófal és air-ball várja a bátor vállalkozókat, akik mindezeket a szórakoztató vízi csodákat Heinekenes poharak vagy dobozok leadása fejében próbálhatják ki a Heineken Környezettudatossági kampányának jegyében. Arról, hogy legyen mit lehűteni a vízben, a megnövelt területű Heineken napozóstégen zenélő Stage Diving DJ-k és más meglepetés előadók Sun-szettjei gondoskodnak pirkadattól alkonyatig.

„Büszkék vagyunk, hogy a kezdetek óta részesei lehetünk Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválának. A Heineken számára fontos, hogy olyan rendezvények mellé álljunk, amelyeket fogyasztóink a legjobban szeretnek, és a Heineken Balaton Sound éppen ilyen. Zamárdi partjára így évente egy hétre Ibizát megszégyenítő partyt varázsolhatunk, ami számunka is óriási buli”. – mondta Fehér Alexandra, a Heineken Magyarország Zrt. premium gold brand managere.

A Heineken egy másik meglepetéssel is készül a fesztivál őrülteknek, a Strongbow Gold új alkoholos alma ciderrel. E remek ital tiszteletére az idei Heineken Balaton Soundon egy hatalmas éjfekete-arany kupola, a Strongbow Gold Cider Space emelkedik közvetlenül a Beach mellett. Ezen a helyszínen vendégeink egy más, futurisztikusan frissítő világból élvezhetik a Heineken Nagyszínpad programját és az utánozhatatlan balatoni panorámát. Érdemes megkeresni a fesztiválon a Strongbow Gold Cider Csapatát, akik party-fotókat készítenek, értékes ajándékokat osztanak és megteremtik a lehetőséget, hogy a fesztiválozók kinyilazzák üzeneteiket a virtuális Cider Space-be – a Facebook-ra.

A honi fesztiválkínálat legkeresettebb buliján idén egy világpremiert is láthatunk és hallhatunk: a 18 darab, egyenként 2x2 méteres kockából felépülő, a legmodernebb hangrendszerrel ellátott és egyedi vizuál koncepcióval esténként a közönségét lenyűgöző Burn Studios Frame Array mutatkozik majd itt be. A lenyűgöző partyhelyszín, ami tulajdonképpen egy monstre, pulzáló Dj pult, a Soundon látható először a világon. A vizuál koncepcióját a nemzetközi élvonalban jegyzett, egyébként magyar Kiégő Izzók dolgozta ki és kivitelezi.

4G-vel suhan a mobilnet

A VOLT Fesztivál látogatóihoz hasonlóan a Heineken Balaton Soundra érkezők is egy hatalmas magenta csúszdán keresztül juthatnak be a fesztiválra, ha úgy tartja kedvük. A Telekom 8 méter magas csúszdája a 4G/LTE mobilinternet nyújtotta gyorsaságot és élményt szimbolizálja. A fesztiválozók a Telekom Teraszon ki is próbálhatják a T-Mobile 4G/LTE mobilinternet szolgáltatását.

Izgalmas páros fesztiválélményekben lehet része azoknak, akik júniusban bármilyen Samsung terméket vásároltak hűségidővel a Telekom üzlethálózatában vagy webes felületén.  Ők X vagy Y karszalaguk birtokában, SMS-ben történő regisztráció után különleges élményeket oszthatnak meg ellenkező betűjelű partnerükkel, például egy napfürdőt a Telekom napozón vagy egy közös reggelit. A Telekom Fesztivátor alkalmazásával könnyen el lehet igazodni a különböző Telekomos fesztiválhelyszíneken, és az ott készített fényképekből néhány kattintással elkészíthetjük saját zenés fesztiválfilmünket. A Fesztivátor a Google Play felületén tölthető le Android operációs rendszerű okostelefonokra.

A Telekom interaktív, közösségi játékának köszönhetően már a koncertek közti szünetek sem telnek majd kényszerű várakozással. Aki a magasba emeli a mobilját, a tömeggel együtt irányíthatja a kivetítőn megjelenő játékot. A kifáradt fesztiválozókat várja a kényelmes Telekom Terasz, ahol napközben lounge hangulatban, estétől hajnalig élénkebb ütemekkel zajlik az élet. Itt ingyen lehet internetezni, és a lemerült mobiltelefonokat is fel lehet tölteni. Aki kedveli a klasszikus dallamokat, részt vehet a Művészetek Palotájával együttműködésben felhangzó Hangulatkoncerten.

További, állandóan frissülő információk a T-Mobile Facebook oldalán és a www.sosem-eleg.hu címen olvashatók!

Érintésmentes fizetési élmény

A Soundon, hasonlóan a Sziget Szervezőiroda többi fesztiváljaihoz, már tavaly bevezették a készpénzmentes fizetési rendszert, azaz a kártyás fizetést. A kártyás fizetés egyrészt biztonságosabb, mert nem kell állandóan a pénztárcát és az összes készpénzt magunknál tartani, viszont ha elveszítjük, azonnal letiltható. Kényelmesebb is, mert nem kell az appróval bíbelődni, nem beszélve arról, hogy gördülékenyebbé teszi a kiszolgálást, mivel fizetéskor a kártyát csupán hozzá kell érinteni a kártyaolvasó terminálhoz.

A Heineken Balaton Sound az OTP Bank és a MasterCard jóvoltából egy tágabb lehetőségeket biztosító, kényelmes és biztonságos fizetési élményt nyújtó eszközt is bevezet.  A korábbi készpénzmentes fizetési rendszerek megtartása mellett idén a Sound is egy nagyobb lépést tesz ezen a téren: immár itt is MasterCard vagy Maestro PayPass bankkártyával is lehet fizetni.

A MasterCard vagy Maestro PayPass bankkártya legfőbb előnye, hogy nemcsak a fesztiválok ideje alatt, hanem azok előtt és után is használható minden PayPass elfogadóhelyen érintés nélküli, és minden MasterCard vagy Maestro elfogadóhelyen hagyományos kártyás vásárlásra. A nyári fesztiválokra PayPass-szal érkezők közvetlenül a bankkártyához kapcsolódó bankszámláról költenek, így nem kell kártyájukat a helyszínen pénzzel feltölteni. Emellett a kártyán megmaradt összeg visszaváltására sincs szükség, hiszen a MasterCard vagy Maestro PayPass bankkártya a fesztiválokon kívül is használható.”

Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankja idén szorosabbra fűzi a kapcsolatát a fesztiválozó fiatalokkal, így kiemelt támogatóként vesz részt a hazai fesztiválok legnagyobbjain, a Szigeten, a VOLTon és a Heineken Balaton Soundon. Mint ismeretes, a Szigetre idén féláron jöhetnek azok a hűséges látogatók, akik bizonyíthatóan legalább három korábbi fesztiválon részt vettek. A közös együttműködés alkalmából az OTP Bank kedvezményes díjú, egyedi fesztiváldesignnal ellátott kártyákkal kedveskedik a hűséges fesztiválozóknak. Ezt a kártyát azonban nem csak a Szigeten lehet használni. A Sound is rejteget meglepetéseket az OTP fesztiválkártya tulajdonosoknak. Egyrészt ezzel a kártyával meggyorsul a bejutás, hisz egy “gyorsítósávon” juthatnak be a tulajdonosok a fesztiválra. A Soundon működő AJÁNDÉKBOLT-ban pedig a fesztiválpóló 30% kedvezménnyel vásárolható meg.