Élet a VOLT-on, a koncerteken kívül

VOLT 2012

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a VOLT nem csak a féktelen bulizásról szól. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de általában az embernek mindig van pár órája napközben, amit el kell valamivel ütni. A strand és a város nincs közel, különösen, ha este a teleportgép kicsit összekutyulta a tér-időt, és a következő sörcsapoló állomáshoz vezető pár száz méteres utat is csak súlyos 10 percek alatt tudjuk megtenni. De szerencsére nem kell elhagynunk a sátrak, étkezdék és fák árnyékának menedékét ahhoz, hogy ne unatkozzunk a délutáni koncertekig.

Mire végez az ember a reggeli teendőkkel - zuhanyzás, fogmosás, stb. - általában bőven dél felé jár az óra. De még így is van nagyjából 4 óra szabadidőnk, amit rengeteg különböző helyen eltölthetünk. Jó pár zenekar ezt az időszakot használja próbálásra, beállásra, ami közben általában 3-4 dalt is eljátszanak párszor. Én például egy ilyen alatt találtam rá a Hadouken!-re, akiket még soha nem hallottam előtte, de 2 perc alatt meggyőztek róla, hogy megvan az esti programom. De ha nem a színpadok előtt akarunk hűsölni, még mindig számos lehetőségünk van.

Kezdjük mindjárt a Soproni sátrában, ahol a jéghideg sör mellett árnyék, padok, valamint két szabvány, és egy 2×4 személyes csocsóasztal is várja az arra járókat. Akármikor jártam ott, mindig jó volt a hangulat, és a Nap sem sütött be, így meleg sem volt annyira. És a sör is helyben volt, szóval a lazítás garantált volt.

A sátor mellett volt egy trambulin, ahol kedvónkre ugrálhattunk. Egyszerre általában két embert engedtek be, de szabályok nem voltak. Még hálóval is elkerítették, így attól sem kellett félni, hogy a sörsátorból kifelé menet esetleg fejünkbe szállt napfény miatt a füvön landolunk.

VOLT 2012

Vagy ha épp versenyszellemtől voltunk túlfűtve, irányba vehettük az Inmedio placcát, ahol egy igen érdekes versenyben nyerhettek a résztvevők VIP passokat. A lényeg az volt, hogy adott idő alatt minél több színes pólót adjunk rá a másikra. Az átlag 12-13 körül volt, de láttam 19-es köröket is. Ha csak hűsölni akartunk, kényelmes székek vártak minekt bent, valamint egész nap drum'n'bass több DJ előadásában.

VOLT 2012

A MOL is az aktívabb embereket várta a biciklis sátrában, míg a töltőállomásokra este volt szerencsés látogatni. Előbbiben a verseny tétje Tankcsapda backstage belépő volt, de itt alaposan meg kellett dolgozni érte. A benzinkutakon este volt az úgynevezett "Happy Minutes", amikor is gyönyörű lányok bikiniben táncoltak a pult felett, és töltő pisztolyból folyatták a sört az emberek poharaiba - vagy épp egyenesen a szájukba.

VOLT 2012

De itt még mindig nem volt vége! A VIVA Teraszon általában mindig volt valamilyen együttes, illetve talk show, ami alatt kényelmesen hátradőlve ehettünk, ihattunk. Ez a sátor is teljesen fedett volt, a Nap nem sütött be, így ideális volt a gyógysörök kortyolgatására. Plusz esténként még a foci EB meccseit is lehetett itt nézni, így mindenki képben maradhatott.

VOLT 2012

A masszázs-sátor mellett a Telecom Teraszon is volt lehetőség kicsit megdolgoztatni a lányokat, ami alatt mindig egy DJ gondoskodott a folyamatos zenéről, akár délben is. Hasonló volt a helyzet a Burn, illetve az Unicum sátrában is. Utóbbinál nem egyszer belefutottam már délután négy óra felé is akkor partykba, ahol az emberek a galérián is önfeledten buliztak. Tehát aki már ebéd után érezte a bugit, garantáltan kiengedhette itt a gőzt.

VOLT 2012

Nyugodtan elmondható tehát, hogy a VOLT alatt napközben sem lehet unatkozni. Természetesen a város is szabadon látogatható, a strandra is kimehetünk, de ha épp nem akarunk túlzottan megmozdulni, bent sem fogjuk elunni az életünket. Plusz az egyik büfében óriási üveg Nutellák is várták az éhezőket, palacsintába töltve - közelebb volt a Paradicsom, mint gondoltuk volna :)