Díjazták a legtehetségesebb diákújságírókat

Nyolc kategóriában 64 díjat osztottak ki az ország legtehetségesebb diákújságíróinak pénteken a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete, a 25 éves DUE Médiahálózat rendezvényén mintegy kétezren vettek részt a közönségtalálkozókon, interaktív játékokban és színpadi programokon.

Kihirdették a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatának eredményeit a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon pénteken a budapesti Millenáris D csarnokában. A diákújságírók és diákrádiósok legnagyobb éves találkozóján nyolc kategóriában 64 díjat osztottak ki a legtehetségesebb fiatalok között, és a nyeremények összértéke csaknem kétmillió forint volt. Az Ifjúsági Sajtódíjat 2014-ben Juhász Bálint, a jelenleg Budapesten működő Best Rádió alapítója nyerte el. A DUE Médiahálózat és a Telenor idén két közös pályázatot hirdetett meg a jövő véleményformáló fiataljai számára. A „Tények nyomában” etikus újságírói díjat Béres Barbara és Cserei Bettina, illetve Sugár Joel, valamint Borgátai Patrik kapta, míg a Jövőkutató pályázaton Magyar Pétert, Lekka Ákost, Boda Letíciát és Eckl Mátyást, illetve Pribék Gábort jutalmazta a szakmai zsűri.

Magyarország második legnagyobb újságíró szervezetét, a DUE Médiahálózatot 1989-ben alapították. A pénteki rendezvényen Kecskés István elnök megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a 25 évvel ezelőtt született társadalmi szervezetek közül a DUE szinte egyedüliként maradt fenn, és az egykori diákok közül nagyon sokan ma már elismert újságíróként, kommunikációs szakemberként dolgoznak a média különböző területein. A jubileum tiszteletére elindult a www.duealmanach.hu bővíthető, frissíthető adatbázis, ahová a volt és jelenlegi tagok feltölthetik a fotóikat és adatlapjaikat, vagyis beírhatják magukat a DUE-sok nagykönyvébe.

Megnyitó beszédet mondott továbbá dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és dr. Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke. A résztvevőket köszöntötte Takách Zsuzsanna, a Sajtófesztivál szakmai támogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatója is.

A 25 éves DUE idén már a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált rendezte meg. Az ország minden részéből kétezernél is több vendég érkezett pénteken a budapesti Millenáris D csarnokába, ahol folyamatosan hömpölygött a tömeg a különböző helyszínek között. Népszerű volt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) programja a moziteremben, ahol a hagyományos és a 3D-s filmkészítés kulisszatitkaiba lehetett bepillantani, sőt az érdeklődők elkészíthették a saját animációs kisfilmjüket is. Sokan voltak kíváncsiak a közelmúltban bemutatott történelmi tévéfilm, A berni követ közönségtalálkozójára, ahol Szász Attila rendező is válaszolt a kérdésekre, míg a „Díszletvadászat” játék során a fiatalok feleleveníthették a film egyes jeleneteit. Hosszú sorok kígyóztak az NMHH Bűvösvölgy médiaértés-oktató központja greenbox részénél is, ahol ki lehetett próbálni a híradós műsorvezetést is olyan ismert médiaszemélyiségek közreműködésével, mint Csiszár Jenő vagy Novák Péter. Nagy érdeklődés kísérte az OTP Életrevaló kvíz játékának offline szabadulós szobáját, a Talány Termet is.

A közönségtalálkozókra idén is számos médiaszemélyiség fogadta el a meghívást. A 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon két tévécsatorna időjósai egyszerre vettek részt, Reisz András az MTVA, Németh Lajos pedig a TV2 képviseletében válaszolt a kérdésekre. Rátonyi Krisztina, Novodomszky Éva és Al Ghaoui Hesna, az MTVA műsorvezetői, Kiss Ádám és Litkai Gergely, a Dumaszínház humoristái, Nagy Lantos Balázs, a Mensa HungarIQa elnöke, Istenes Bence, az RTL Klub és a Music FM műsorvezetője és Trokán Anna színésznő ugyancsak a közönségtalálkozók vendége volt. A tinik nagy örömére a ByTheWay fiúzenekar tagjait is lehetett kérdezni, akik a nap folyamán koncertet is adtak. A nagyszínpadon egész nap akrobatikus rock and roll, ugróköteles bemutatók és zenés produkciók szórakoztatták a látogatókat.

A 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon bemutatkoztak a Helyi kincs – légy a vendégünk! című pályázat legjobbjai is, akik egy nem szokványos turisztikai kiállításon és előadásokkal ajánlották lakóhelyüket családi vagy osztálykirándulásokhoz. Békés, Beloiannisz, Bonyhád, Fonyód, Mád és Nyíregyháza diákcsapata egyaránt kitett magáért: helyi termékekkel, népviseletben és játékokkal érkeztek a fesztiválozókhoz.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nyílt meg az olvasását népszerűsítő Könyvmegálló, ahol könyveket és diákújságokat lehetett csereberélni. A Könyvmegállóban egész nap szakemberekkel lehetett beszélgetni az olvasás és a médiaértés fontosságáról, és gyakorlati foglalkozásokon is kipróbálhatták a hallottakat a diákok.
Sok diákújságírót vonzott a Bevásárlókosár című workshop is, ahol a versenykultúra sajtós feldolgozásában szerezhettek tapasztalatot a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a DUE Médiahálózat szakértői segítségével.

A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat eredményei:
http://www.due.hu/hir/1062/tehetsegkutato-diakmedia-palyazat-2014-eredmenyek