A szervezők bejelentették, hol lesz a 2013-as EFOTT!

EFOTT

Hol vernek sátrat nyáron a fiatalok? Az 1976 óta vándorló legrégebbi magyar kulturális fesztivál, az EFOTT szervezői már ősszel megkezdik a következő rendezvény előkészítését, az első központi kérdés pedig mindig az, hogy hol szórakozzanak majd az egyetemisták, főiskolások. Idén először a célközönség is szavazhatott, a lehetőségről a legnépszerűbb közösségi portál segítségével értesítették a fesztiválozókat.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) résztvevők tapasztalataikról, véleményükről és javaslataikról minden évben kitölthetnek egy kérdőívet, amelyet a szervezők kiértékelnek és felhasználnak a következő rendezvény megvalósításakor. A 2012-es velencei fesztivál után elsöprő többségben szavaztak a Balaton partjára, mint következő lehetséges helyszínre.

„Az EFOTT egyik egyedisége, hogy minden évben más helyszínre visszük, ami egyrészről biztosítja a változatosságot, másfelől bizony kihívás is, hiszen újra és újra meg kell rajzolnunk a fesztivál térképét. A kérdőívekből egyértelműen kiderült, a helyszínválasztáskor figyelnünk kell arra, hogy közel legyen valamilyen vízpart” – mondja Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy ez a kérdéskör visszaköszönt az EFOTT legjobban szerethető tulajdonságainak szondázásában is, a vízpart és a strandolási lehetőségek a top 3-as listában szerepeltek.

A lehetséges helyszínek feltérképezése után a szervezők az EFOTT Facebook oldalán buzdították a fesztiválozókat, hogy válasszanak a három „shortlist”-es javaslat között: Abádszalókon, Zalaegerszegen vagy Zánkán legyen-e a 2013-as EFOTT? A 17.000 szavazó szinte egy emberként voksolt a balatoni helyszínre.

„2013-ban Zánkán lesz az EFOTT – jelentette be Maszlavér Gábor. – A Balaton északi partjának 209 hektáros, erdős-ligetes részére, a felújított Új Nemzedék Központ (az egykori Úttörőváros komplexumának) árnyékos területére fogunk letelepedni, és még a tavalyinál is több strandprogrammal várjuk a fesztiválozókat.”

A 2013. június 25-30. között zajló rendezvény házigazdája idén a Budapesti Corvinus Egyetem. A szervezők a MÁV-val karöltve sűrítik a Zánkafürdőre közvetlenül érkező vonatjáratokat, valamint a helyi közlekedés újraszervezésén is munkálkodnak már.

A zenei programot jövőre is döntő többséggel magyar előadók biztosítják, emellett tekintélyes mennyiségű kulturális és sportlehetőség várja a fiatalokat.

EFOTT – 2013-ban, Zánkán is csak szabadon!