A Hurts és Billy Talent is jön a VOLT-ra

VOLT

A szerelmesek napjára időzített VOLTos bejelentés stílusosan a Bullet for my Valentine-nal indul. A zenekar első tanulsága, hogy létezik walesi heavy metal, a második pedig, hogy ezzel a stílussal ma is megtöltik akár a legnagyobb stadionokat. Mindent tudnak, ami eddig történt a heavy metalban, az együttes tökéletesen keveri az elődök stílusait, agresszív, gyors ütemek váltakoznak dallamos refrénekkel.

Hurts

Az izgalmas és minden igényt kielégítő lista csúcspontjaként adtak hírt a szervezők a Hurts VOLTos vendégszerepléséről. A romantikus és melankolikus brit szintipop duó első slágerének megjelenése óta népszerű Magyarországon is. Az új nagylemez, az Exile március 11-én jelenik meg, tehát nyáron Sopronban a Hurts már az új album anyagával és újabb slágerekkel teszteli a közönséget.

Billy Talent

Egy milliós eladási mutatókkal rendelkező punk rock együttesre oda kell figyelni. A Billy Talent pedig amúgy is több egy átlagos kanadai punk zenekarnál. A banda egyszerre hozza a húzós rockot és a punk pop hangzást, közben pályájuk 20 éve alatt végig hitelesek tudtak maradni. Idén sem csak régi slágereikkel haknizni indulnak körbe a világban, hanem a tavaly összel megjelent új albumuk, a Dead Silence dalait bemutatva járják körbe Európát.

Papa Roach

A Papa Roach a nu metal nagy legendái közé tartozik, és most Sopronban is megmutatják, mitől tartják őket a rock történelem részének. Koncertjükön biztosan megszólalnak egy nemzedék legnagyobb slágerei, és az egyik legjobban várt eseménye lesz az idei VOLTnak.

Martin Solveig

Martin Solveig ezúttal Sopronban mond egy hellót a közönségnek. A francia nemzetiségű DJ kiválóan képviseli hazáját szerte a világban, hiszen könnyed, érzéki és szellemes tánczenéjére eleve a franciás jelző illik igazán.

Dub Fx

Dub Fx már nem bizonyítani jön. Tavalyelőtt tűt nem lehetett elejteni a VOLTon a színpad előtt, ahol bemutatta utánozhatatlan produkcióját.

Sven Väth

Sven Väth nevével összefüggésben nem nehéz közhelyeket felidézni. A techno stílus keresztapja, az undergorund színtéren és a trendi klubokban is ugyanúgy megőrjíti a bulizókat és hatalmas bulit ígér a VOLTon is.

Fritz Kalkbrenner

A berlini techno ikon kisöccse, Fritz Kalkbrenner bátyját követve szintén a VOLT színpadára lép idén nyáron. A német DJ már évek óta nem csupán úgy él a közönség és a szakma emlékezetében, mint Paul kistestvére, manapság rekord letöltéseket produkál az online lemezboltokban és a klubokban is elismert név lett.

DJ Fresh

Nincs mese, a drum'n'bass újra menő a klubokban, és ennek legslágeresebb képviselője DJ Fresh, aki tavalyelőtt robbantott a Nextlevelism albummal. Az angol DJ nem új arc a klubokban. Mindent tud, kíváncsian várjuk tehát, hogy feszes, ugrálós drum'n'bass partit vagy táncolós, slágeres klubestet varázsol elő a VOLTon a lemeztáskájából.

Parkway Drive

Az ausztrál Parkway Drive pörgős, kőkemény, agresszív számaira ugyanúgy bólogatnak a sokat látott HC rajongók, mint a tizenéves deszkások. Látni és hallani kell, még akkor is, ha megvan a veszélye, hogy leviszi a fejet a hangerő.

GusGus

2013-ban a zenében minden, ami izlandi, az menő. Ebből a menő társaságból is a legkifinomultabb popslágerekkel dolgozó GusGus a legkellemesebb koncertélmény. A júliusi hőségben mindenesetre biztosan üdítő lesz az a kifinomult, melankolikus, fagyos-romantikus stílus, ami rájuk és az izlandi előadók többségére jellemző.

A világsztárok mellett sokan persze arra is kíváncsiak, hogy négy és fél hónap múlva hol lesz a 21. VOLT. Erről részleteket továbbra se árultak el a szervezők, de azt megerősítették, hogy 2013-ban is Sopron ad otthont a VOLT Fesztiválnak.