Új helyszín, új hős, új engine - bemutatkozott az Assassin's Creed 3

Assassin's Creed 3

Azt már egy jó ideje tudjuk, hogy még idén megjelenik az Assassin's Creed következő része, mely 1753 és 1783 között játszódik majd. Olyan híres történelmi események állnak majd a játék középpontjában, mint a New Yorki Nagy Tűz, vagy a Valley Forge-i tél. A két határoló időpont a francia-indián háborút, valamint a párizsi békeszerződést jelöli, mely véget vetett az amerikai forradalomnak. A kulcsfontosságú szereplők ezúttal a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói közül kerülnek ki.

Hősünk neve ezúttal Ratohnaké:ton, vagy a valamivel könnyebben megjegyezhető Connor lesz, akinek apja brit, míg anyja indián - gyermekkorát pedig a Mohawk törzs tagjai között töltötte. Fegyverei, hasonlóan Ezio-hoz, szintén fejleszthetőek és erősíthetőek lesznek.

George Washington-nal szoros kapcsolata lesz, míg Benjamin Franklin elméletileg nem lesz Da Vinci merő másolata - Charles Lee szerepe azonban egyelőre ismeretlen.

A trailer segítségével bepillantást nyerhetünk az Ubisoft-AnvilNext névre keresztelt motor képességeibe is, melyet a montreali részleg vezetésével összesen hét divízió fejlesztett az elmúlt 3 év során. A jobb grafika és fizika mellett okosabb ellenfelekre is számíthatunk, avagy visszatér a "csal a gép" életérzés is. És ha ez még nem lenne elég, az eddig megszokott száz karakter helyett immár ezrek lesznek képesek egyszerre harcolni egy adott helyszínen.

Ami pedig a helyszíneket illeti, Boston-tól New York-ig számos megálló lesz, míg a bejárható terület a Bortherhood-ban látott másfélszeresére duzzadt. A Mohawk törzs faluja mellett például Lexingtonban és Concordban is lesz majd dolgunk.

És ha már az erdőkben vagyunk, vadászhatunk majd állatokra is, amelyek bundáját eladhatjuk. Azok, akik unták a súlyos tíz percekig tartó baktatásokat két város között, most sem kell, hogy aggódjanak: lesz gyors utazásra lehetőség, valamint az évszaknak megfelelően az időjárás is változékony lesz. A küldetéseket klubokban lehet majd felvenni, és előfordul majd, hogy a fő munka előtt kisebb ügyeket kell elintéznünk.

Visszatér Desmond is, aki immár nincs kómában, és az Animus 3.0 segítségével kapcsolódik össze amerikai ősével. Ismét lesznek platform elemek, azonban a tower defense ezúttal kiesett a játékmenetből.

A történet mindenképp érdekesnek hangzik, bár nem igazán értem, hogy ebbe hova tudták bepréselni az ígért 2012 szálat...

A játék október 30-án jelenik meg a három nagy platformra, valamint egy friss közlemény alapján Wii U-ra is elérhető lesz.