Újra iskolapadba ült Lilu

Lilu

Mobiltelefonunk lehetőségek egész tárházát rejti, Lilu pedig szerette volna megtudni, hogy a fotózáson, navigáción, és természetesen a beszélgetésen kívül mire használhatja még a készülékét. A műsorvezető ellátogatott a Telenor Okostelefon Akadémiára, ahol segítettek neki eligazodni az alkalmazások világában. Lilu büszke rá, hogy nő létére sem ódzkodik a technikai újdonságoktól.

„Sokat nyomkodom a telefonomat, gyakran a blogbejegyzéseimet is ennek segítségével frissítem. Kíváncsi voltam rá, vajon mi mindent tudhat még ez egyszerűnek tűnő kis tárgy, ezért „iratkoztam be” az Okostelefon Akadémiára.  A legérdekesebb egy kerekasztal beszélgetés volt, amely arról szólt, hogyan használhatjuk a mobiltechnológiát katasztrófahelyzetben. Ugyan bízom benne, hogy nekem nem lesz ilyesmire szükségem, de azt gondolom, hogy minden eshetőségre fel kell készülni. Anyaként mindig a családom biztonsága jár elsősorban a fejemben” – mondta Lilu.

„Megnyugtató a tudat, hogy ha baj van, az ember  az okostelefonjával bárhonnan információhoz tud jutni. Velem is előfordult már, hogy egy hatalmas dugóból a internet segítségével találtam kiutat. Hosszabb utazás előtt mindig utánajárok a közlekedési helyzetnek, mert nem szeretném Dávidot órákig tartó várakozásnak kitenni. A közösségi portálokon hihetetlen gyorsasággal terjednek az információk, már nem is kell kutatni utánuk, hiszen azok megtalálják az embert” – magyarázta a műsorvezető.

Az eseményen bemutatták a Google Street View kerékpárt is, így Lilu azon kevesek közé tartozott, aki közel kerülhetett a különleges járgányhoz.