Új funkció: kompatibilitás-vizsgálat az Android Marketen

Android Market

Újabb funkcióval bővül az Android Market: egyes felhasználók számára már megérkezett a frissítés, melynek segítségével ezentúl egy listában látható lesz, mely eszközökkel kompatibilis az adott a program. A fejlesztőknek ennek jelzésére erre eddig csak a leírásban volt lehetősége.

A funkció egyelőre csak a http://market.android.com oldalon érhet el, ahonnan azonban ugyanolyan egyszerűen telepíthetünk alkalmazást, mint a mobilos változattal.

A program kiválasztása után az oldal minden eddig használt készülékünkkel megvizsgálja a kompatibilitást, majd telepítés előtt a választásnál nem engedélyezi azokat, melyekkel nem fog működni.

A teszt során első ízben a Pop Pop Popcorn alkalazást jött szembe, mely minden eddigi, álatalam kipróbált és használt telefonnal működik.

Ezt a szürke négyzett alatt jelzi, a bal oldalon.

A következő random játék a Jenga volt, mely azonban már csak a Nexus S-en működik megfelelően, így telepítéskor nem is választhattam ki másik telefont.

Az új feature igen hasznos, hiszen egyrészt megvéd a felesleges letöltésektől és törlésektől, valamint fizetős appok esetén nem kell a 15 perces visszafizetési garancia miatt bajlódni.

Azt egyelőre  nem tudni, hogy mobilon mikor, és milyen formában jelenik majd meg.