Továbbra is az Androidból profitál a Microsoft

Android

A Windows Phone továbbra sem hozza a vtőle várt sikereket, azonban a Microsoft-nál nyugodtan ülhetnek a babérjaikon, mégpedig a különböző szabadalom-trollkodások miatt, amit a különböző Android-gyártók felé gyakorol. A történet lényege, hogy a redmondiak rengeteg szellemi tulajdonnal rendelkeznek, amiket az OEM-ek kénytelenek licence-elni, és ezáltal Ballmerék minden egyes eladott telefon után bekaszíroznak egy kisebb összeget.

Oké, a 10-15 dollár nem tűnik soknak egy-egy Droid után, de nézzük a matekot.

A Samsung - mely a világ vezető okostelefon szállítójává lépett elő - az előző negyedben 52 millió eszközt értékesített, amelyek után átlagosan 12-13 dollárt fizet a Microsoft felé. Ez nagyjából 676 millió dollár bevételt jelent, anélkül, hogy ténylegesen bármit is tettek volna. Ehhez hozzácsapjuk még a HTC-t, és a két fő Droid OEM máris 800 millió dollárral tette gazdagabbá a Microsoftot.

És eközben hogyan teljesít a Windows Phone? Gyengén. Az elmúlt negyed évben mindössze 5.1 millió ilyen eszköz kelt el. És ebben a cég összes partnere benne van, köztük a HTC és a Samsung is.