TouchWiz nélkül érkezik a Galaxy Tab 10.1

Samsung Galaxy Tab 10.1

A hazánkban is hamarosan bemutatkozó Samsung Galaxy Tab 10.1 körül számos vita merült fel, hogy vajon TouchWiz felülettel érkezik-e a tablet. A cég elmondása szerint a megjelenéskor nem, de később egy over the air frissítéssel telepíthető lesz a felület.

Kétségtelen, hogy ez sokakat megnyugvással tölt el, hiszen ez esetben az alap Android launchert, illetve a már jól megszokott alternatívát használhatják gond nélkül. 

A kérdés tehát az marad, hogy ebben az esetben vajon hányan fogják telepíteni a Samsung saját felületét, mely ugyan kezdő felhasználók számára roppan barátságos és átlátható lehet, de haladóknak - tabletet pedig általában nem a kezdők vesznek - kifejezetten ellenszenves lehet a kissé szájbarágós hatású felület.

Személy szerint eddig két készüléken találkoztam vele, de bennem nem hagyott mély és pozitív nyomokat - persze minden ízlések és pofonok kérdése.

Mindenesetre a Honeycomb professzionális kinézete sokkal jobban illik a tablethez.