Sony Xperia NXT - az Xperia sorozat új generációja

Sony Xperia NXT

Végre lehullt a lepel a Sony Mobile Communications, a Sony Ericsson utódának új telefonjairól: az Xperia NXT család három taggal büszkélkedhet, melyek közül az Xperia S már korábban bemutatkozott, most pedig itt a P, valamint az U is. Mindkét telefon BRAVIA Engine-nel ellátott Reality Display-jel lett felszerelve, valamint képesek 3D panoráma képek készítésére is. 

A nagyobb testvérnek számító P 4"-os kijelzővel, 8 megapixeles hátoldali kamerával, valamint HDMI és DLNA támogatással is rendelkezik. Kellemes meglepetésként NFC chipet is kapott, valamint a WhiteMagic technológiának köszönhetően a kijelző fogyasztása is jelentősen javult. A váz teljes mértékben alumíníumból készült, fekete, szürke, és piros színben lesz kapható.

Kisebb testvére, az U mindössze 3.5"-os kijelzőt kapott, valamint az NFC-ről is le kellett mondania, de cserébe xLoud és 3D surround hangzással szerelték fel, valamint egy 5 megapixeles, hihetetlenül rövid záridejű kamerával. Sőt, az alján található kis "papucs" is cserélhető, magenta vagy sárga színűre, míg a telefon fekete, illetve fehér színben pompázik (azért reméljük, hogy homogén színösszetétel is lehetséges lesz majd...).

Ami azonban közös bennük, az a két magos, 1GHz-es CPU, valamint a kezdeti Gingerbread, és az ICS frissítés későbbi lehetősége.

Hivatalos közelemény

A Sony Corporation tagjaként a Sony Mobile Communications bemutatja a szórakoztató elektronikai eszközök közötti tartalommegosztás által kínált páratlan kikapcsolódás élményét. A vállalat először jelenik meg a világ legnagyobb mobiltelefonipari találkozója, a Mobile World Congress keretein belül. A bemutató résztvevői megtapasztalhatják hogy a Sony hogyan teszi lehetővé a különféle eszközök - okostelefon, televízió, laptop és tablet – közötti tartalommegosztást, amennyiben ellátogatnak a Sony Mobile Communications 6-os teremben található 6E01. számú standjához.

„Most, hogy a Sony család részévé váltunk, még előnyösebb helyzetbe kerültünk, hogy az összekapcsolt szórakozás legteljesebb élményét kínáljuk felhasználóink számára világszerte,és mindezt így most már természetesen gyorsabban vihetjük piacra. Csak a Sony képes az elektronikát, hálózati szolgáltatókat, a csatlakoztatott eszközöket és tartalmakat ilyen organikus módon ötvözni. Az Xperia okostelefonok pedig központi szerepet játszanak ebben az összekapcsolt világban” – mondta Bert Nordberg, a Sony Mobile Communications elnök-vezérigazgatója.

Az esemény alkalmával a Sony Mobile Communications bemutatja az új Xperia NXT™ sorozatát – a Sony okostelefonjainak új generációját – benne a már beharangozott Xperia S és a most bemutatkozó Xperia P és Xperia U készülékekkel. Ezek az új okostelefonok az egyedi formatervezést és a legkorszerűbb  szórakoztató technológiát egyesítik a fogyasztók elvárásainak megfelelő kiemelkedő teljesítménnyel. Az Xperia NXT sorozat lehetővé teszi a Sony széleskörű tartalomszolgáltató ökoszisztémájához, a Sony Entertaining Network*-höz való hozzáférést, melynek kínálatát immár akár több eszközön keresztül is élvezhetik a felhasználók.

Xperia NXT sorozat – az összekapcsolt szórakozás élménye

 

Az Xperia NXT sorozat mérföldkő a Sony eszközök közötti tartalommegosztás történetében, mivel a legkorszerűbb Sony technológiát egyesíti a minőségi szórakoztatással. Az egyszerű csatlakoztatásnak köszönhetően a fogyasztók bármelyik nekik tetsző képernyőn élvezhetik a tartalmakat – így akár okostelefonjukon, televíziójukon, laptopjukon vagy táblagépükön keresztül is. 

A Sony újgenerációs formatervezésének köszönhetően az Xperia NXT sorozat darabjai azonnal felismerhetőek. A telefonok olyan kifinomult részletekkel rendelkeznek, mint a készülékek alján található átlátszó, főbb érintési pontok alatt  megvilágított panel. Ez az áttetsző elem a bejövő hívások, szöveges üzenetek, és egyéb értesítések érkezésekor is világít.

Az új felhasználói felület ugyanezt a formatervezési elvet követi, így a letisztult, egyszerű megjelenítést ötvözi az alkalmazások és tartalmak széles választékával, melynek eredményeként egyedülálló Android élményt kínál. Az új album, video- és zenelejátszó lenyűgöző szórakozást nyújt, miközben az új felhasználói felületen a fogyasztók egyenesen a kezdőképernyőről érhetik el kedvenc alkalmazásaikat. 

Az Xperia P és Xperia U modellek a Mobile BRAVIA® Engine technológia által vezérelt Reality Display kijelzőnek köszönhetően kristálytiszta képminőséggel büszkélkedhetnek. A gyorsfotó funkcióval (fast capture) a készenléti módból alig több mint egy másodperc alatt egyetlen gombnyomással nemcsak bekapcsoljhatjuk a kamerát, hanem el is készíthetjük a kívánt felvételt. Mindkét okostelefon rendelkezik egy erőteljes, 1 GHz-es kétmagos processzorral a különlegesen gyors teljesítmény értekében. 

Csakúgy mint az Xperia S, az Xperia P és Xperia U modellek is elérhetővé teszik a Sony Entertainment Network minőségi szórakoztató tartalmait. A felhasználók azonnal megtekinthetik a legutóbbi Hollywood-i filmsikereket a Video Unlimited-en vagy dalok milliói közül válogathatnak a Music Unlimited rendszerében. 

Sony Xperia P

Xperia P –  páratlan fényerő

A teljes alumínium borítással rendelkező  Xperia P okostelefonon debütál a “WhiteMagic” technológia, ami páratlan fényerőt  biztosít, legyünk akár a tengerparton vagy a hófedte sípályán. Egy ötletes energiatakarékossági megoldással azonnal beállítja a képernyő világosságát a környezethez és az akkumulátor töltöttségéhez igazodva. 

A kifejezetten az Xperia P számára kifejlesztett SmartDock kiegészítővel egyszerűen csatlakoztathatkul az okostelefont a több képernyőhöz is, ezzel a készüléket a nappali multimédiás központjává varázsolhatjuk. A felhasználók könnyedén, a TV távirányítóját használva navigálhatnak telefonjuk médiatartalmai között, hogy megnézzék HD videóikat, a legújabb filmeket vagy akár kedvenc sorozatukat nagy képernyőn. A SmartDock USB bemenetének köszönhetően használhatnak vezeték nélküli billentyűzetet vagy egeret emailek írásához, Facebookon való böngészéshez, státuszfrissítsek megosztásához, sőt   YouTube videókat is megnézhetnek saját TV-készülékükön.

Az Xperia P legfontosabb jellemzői:

  • 4” Reality Display kijelző Mobile BRAVIA Engine-nel működtetve. 
  • WhiteMagic™ kijelző technológia a páratlan fényerejű megjelenítésért az energiatakarékosság jegyében.
  • 1 GHz-es kétmagos processzor a különösen gyors teljesítményért 16GB-os  beépített memóriakártyával
  • 8MP kamera egyedülálló gyorsfotó funkcióval, valamint HD felvétel és Sony 2D és 3D panorámaképek rögzítése.
  • Egyszerű HDMI és DLNA csatlakozás a tartalmak bármilyen képernyőn való megosztása érdekében.
  • Az NFC (Near Field Communications) lehetővé teszi a hozzáférést az NFC alkalmazások és szolgáltatások egyre növekvő táborához, csakúgy mint az Xperia SmartTags-hez.
  • Elérhető ezüst, fekete, vagy piros színben, mindegyik teljes aluminium borítással.
  • Android 2.3-as (Gingerbread) platformmal érkezik, mely az év második negyedétől Android 4.0-re (Ice Cream Sandwich) verzióra lesz frissíthető.

Sony Xperia U

Az Xperia U – Sony szórakoztatás stílusos és kompakt formában 

Az Xperia U egyesíti a kimagasló Sony szórakozást a sílusos és kompakt dizájnnal, amit a felhasználók kívül-belül személyre szabhatnak. Az xLoud és a Sony egyedülálló 3D surround sound zenelejátszóba beépített audiotechnológiája tiszta, erős hanghatást kínál. A DLNA segítségével pedig okostelefonunkról egyetlen érintéssel, vezetékek használata nélkül játszhatjuk le zenéinket hangfalunkon keresztül.

Az Xpeira U alsó részén található áttetsző panel az éppen megtekintett fotók vagy a lejátszott számok album borítójának színeihez igazodva világít. A készülék emellett cserélhető papuccsal és témákkal is rendelkezik, így tükrözheti tulajdonosa személyiségét és hangulatát. 

Az Xperia U a zenehallgatás igazán kifinomult élményét kínálja az új, stílusos Android okostelefonok részére kifejlesztett Smart Headsettel, melynek Smart Key funkciója egyetlen gombnyomással elérhetővé teszi a felhasználók kedvenc alkalmazásait.

Az Xperia U kulcsfunkciói

  • 3.5” Reality Display kijelző Mobile BRAVIA Engine-nel működtetve.
  • 1 GHz-es kétmagos processzor a különösen gyors teljesítményért.
  • 5MP kamera egyedülálló gyorsfotó (fast capture) funkcióval, valamint HD felvétel és Sony 2D és 3D panorámakép rögzítés.
  • Az xLoud-nak és a 3D sound surround audiotechnológiájának köszönhető tiszta és erős hang.
  • Elérhető fehér vagy fekete színben, rózsaszín vagy sárga cserélhető papuccsal.
  • Android 2.3-as (Gingerbread) platformmal érkezik, mely az év második negyedétől  Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) verzióra lesz frissíthető.