Samsung Galaxy S4, műanyag nélkül

Samsung Galaxy S4 Black Edition

Mondhat bárki-bármit, egy okostelefonnak nem árt, ha okostelefonnak néz ki és nem úgy, mint a kisgyerekeknek szánt játékok. Ennek pedig elengedhetetlen kelléke a megfelelő színválasztás, ami jelen esetben kétségtelenül a fekete - már amennyiben férfiaknak szánt telefonokról beszélünk. A Samsung Galaxy S4 5"-os kijelzőjével pedig kétségtelenül ebbe a kategóriába esik és én nem is igazán értem, hogy miért csak most vált elérhetővé a matt fekete változat.

Míg beülről a telefon ugyanolyan specifikációkat vonultat fel, mint a hazánkban is kapható GT-i9505-ös S4, addig az igazi változás a hátoldalon keresendő: Sammyék a "gagyi műanyag" helyett a Galaxy Note 3-nál bemutatott műbőrrel vértezték fel a telefont.

Ami az előlapot illeti, a matt fekete szín határozottan jót tesz a telefonnak, bár sajnos a fizikai gombok még mindig nagyon belerondítanak a képbe. Pedig azok nélkül akár ízig-vérig Nexus életérzést is nyújthatna egy kis CyanogenModdal, ami igazán csábítóan hangzana, hiszen az LG IPS LCD paneleket használ, így az AMOLED és Nexus rajongók immár két éve vagy kompromisszumokkal vagy egy Galaxy Nexus-szal élnek.

És egy jól kalibrált AMOLED messze veri az IPS LCD-t, bárki bármit mond...

Az S4 Black Edition mellett elérhető lesz majd az S4 Mini Black Edition is, első körben Oroszországban. Azt egyelőre nem tudni, hogy itthon hivatalosan forgalomba kerül-e, illetve, hogy a régiózárolás miatt az orosz modell itthon működni fog-e, ha valaki esetleg behozatja.