Pont a megfelelő méretű telefonokkal készül a Motorola

Googorola

A Google és a Motorola közös gyermekeiként megjelenő első telefonok a vanilla Android mellett a megfelelő méretű kijelzőt kínálják majd a felhasználók számára. A cégnél úgy vélik, hogy a nagyobb kijelző nem feltétlenül jobb, ezért a képátló növelése helyett elsősorban a káva vastagságát készülnek extrém mértékben csökkenteni. Hogy ez méretben pontosan mit jelent, azt nem tudni.

Ami azonban még jobb hír, hogy ezek a telefonok vanilla Androidot futtatnak majd, magyarul nem lesz rajtuk semmilyen skin és a bloatware-ek száma is várhatóan 1-2 körül marad majd.

Emellett a Google ígéretei szerint olyan szoftveres megoldásokat is láthatunk majd, amik minden eddigi dolgot lepipálnak majd.