Október 14: iPhone 5

iPhone

Az Apple korábbi szokásait figyelembe véve akár már október 13-án is a boltok polcaira kerülhet a következő iPhone, melyről jövő hét kedden (október 4) hull le a lepel. A japán Macotakara, mely mindig pontos adatokkal szolgált a kérdést illetően, úgy értesült, hogy október 14-én már a kezükben tarthatják az Apple újdonságát az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Japán szerencsés lakói.

Az iOS 5 két nappal a telefon előtt, október 12-én jelenik meg, míg a jelenlegi eszközökre 14-étől lesz elérhető a frissítés.

A dátumokat támasztja alá a tény, hogy az Apple szogrúan megtiltotta a dolgozók számára szabadság gondolatát is október második hetében.

A Macotakara azonban nem tudta pontosítani, hogy a jövő heti bejelentésen az iPhone 5, vagy az iPhone 4S bukkan-e majd fel, de nem zárták ki mindkettő bemutatását sem.

Az előrendelések október 4-én kezdődnek.