Okostelefonok elképesztő kedvezménnyel a Telenornál

Sony Xperia SP

Ma már egyre több ember számára szinte elképzelhetetlen az élet okostelefon nélkül. Az első okos készülékek megjelenése óta eltelt pár évben világszerte folyamatosan nő azok piaci részesedése, és Magyarországon is egyre többen döntenek úgy, hogy erre cserélik le hagyományos telefonjukat. A magyar felnőttek több mint negyede (29%-a) rendelkezett okostelefonnal 2012 végén, amely nagyjából 2,4 millió készüléket jelent. Az okosmobillal rendelkezők 60%-a pedig ki is használja az internet nyújtotta előnyöket.[1]

A növekvő tendencia a Telenornál is megfigyelhető: míg tavaly megközelítőleg tízből hat, addig idén az ügyfelek közel háromnegyede választ valamilyen adatforgalmazásra is képes készüléket. A felhasználók egyre nyitottabbak a nagyobb tudású mobilok iránt, de jelentős a kereslet a megfizethető, jó ár-értékkel aránnyal bíró, belépő szintű okostelefonok iránt is, így a Telenor folyamatosan odafigyel arra, hogy az ügyfelek a lehető legszélesebb portfolióból választhassák ki a számukra legmegfelelőbb darabot.

A Telenor szeptember 3-ától november 6-ig az összes elérhető mobiltelefonját 70%-os kedvezménnyel kínálja ügyfeleinek készülékenként egy meghatározott tarifakategória választása esetén.[2] Ráadásul év végéig korlátlan adatforgalmat biztosít belföldön valamennyi Smarttarifa és Smarttarifa Extra tarifával rendelkező meglévő és új ügyfelének.[3]

„Őszi akcióinkban most minden adott ahhoz, hogy az okostelefonok és a mobilinternet világával eddig csak kacérkodók most meg is ismerkedjenek velük. Amellett, hogy óriási kedvezménnyel juthatnak ügyfeleink okostelefonhoz, év végéig korlátlanul is internetezhetnek mobiljukon, így gondtalanul fedezhetik fel a készülékükben rejlő lehetőségek végtelen tárházát” – mondta Mike Michel, a Telenor marketing vezérigazgató-helyettese.

Az akció kiemelt termékei között megtalálható a legkedvezőbb árú duplamagos Huawei Ascend Y300; a legújabb, eddigi legjobb sajátmárkás Telenor Smart Touch Pro; a kiemelkedő teljesítményű, kompakt Samsung Galaxy S4 mini; valamint a lenyűgöző kijelzővel rendelkező Sony Xperia SP. Utóbbi két készülék és a Telenor kínálatában szereplő több okostelefon is teljes mértékben kompatibilis a Telenor folyamatosan bővülő Hipernet 4G hálózatával, így maximálisan kiaknázhatók velük az okostelefonokban rejlő lehetőségek.[4]

A Telenor természetesen a feltöltőkártyás ügyfeleire is gondolt: a júniusban bevezetett MyMenu rendszerben elérhető egyedi, időszakos ajánlatok megújultak, így egyes csomagok most még több lebeszélhető percet és adatmennyiséget tartalmaznak az akció végéig. A nagy sikerű, rendkívül kedvező belföldi, hálózaton belüli telefonálást kínáló 5 forint/perc akció pedig továbbra is megrendelhető, a promóciós időszak alatt akár többször is.[5]

További információ az őszi akciókról:

  • http://www.telenor.hu/hipernet-mobilon
  • http://www.telenor.hu/mymenu
  • http://www.telenor.hu/4g-lte
  • 1 Forrás: eNET.hu
  • 2 A készülékajánlat 2013. szeptember 3. és november 6. között, illetve a készlet erejéig érvényes, 2 év tarifamegtartással, meghatározott, új Telenor lakossági számlás előfizetés vásárlása vagy a Bónusz Program igénybevétele esetén. A Telenor a vásárlást előlegfizetéshez kötheti. A 70%-os kedvezmény az aktuális lakossági készülékárlistán lévő készüléktípusokra vonatkozik az augusztusi árukhoz viszonyítva.
  • 3 Ajánlatunk 2013. december 31-ig érvényes belföldön. A kínált sávszélesség és a garantált le- és feltöltési sebesség a lefedettségi terület bármely kültéri pontján a mobil technológia sajátosságaira tekintettel 0 Mbit/s.
  • 4 Szeptember 3-tól december 31-ig a Hipernet 4G kizárólag olyan előfizetéses ügyfelek számára érhető el, akik adat- és hangszolgáltatást egyaránt tartalmazó tarifára fizettek elő, vagy kizárólag hangszolgáltatást tartalmazó tarifájuk mellé külön havi adatkeretet vásároltak.
  • 5 Az 5 Ft-os csomagajánlat 2013. szeptember 3. és november 4. között érvényes, és meghatározott időn belül használható fel.