Nyártól kapható a HTC Evo 3D

 Gondolom mindenki számára ismeretes egy mai telefon életciklusa, megjelenik valami újdonság, két-három hónapig pörög az eladás, aztán szépen leülepszik a dolog és a készülék kifut a piacról. Ezzel szemben a HTC Evo 4G esetében kicsit más volt a helyzet. A vásárló közönség stabil érdeklődést mutatott a 4G iránt egészen 2010. júniusi megjelenése óta! Ez főleg annak tulajdonítható, hogy Amerika első 4G képes telefonjáról volt szó valamint, hogy összességében még most is egy jó darabnak számít.

 

Egy ilyen szép eladási mutatókkal rendelkező készülék után bizony törhették a fejüket a felelősök a HTC-nél, hogy mivel rukkolhatnának még elő, hogy továbbra is maximumon tudják tartani a fogyasztók érdeklődését. Valószínűleg így pattant ki valaki fejéből a nagy ötlet, melyből megszületett az Evo 3D. A készülék már specifikációiban is érdekes, de a valódi meglepetés a szemüveg nélkül élvezhető 3D technológia, melyet nem csak vetíteni képes, hanem felvenni is. Ez manapság még nem jelent egy telefon esetében utolérhetetlen előnyt, mégis elképzelhető, hogy a technológia a közeljövő sikerszériáját indítja el.

Az Evo 3D egy 4.3 colos QHD kijelzővel érkezik, melynek felbontása 960x540 pixel. Elöl egy 1.3 Megapixeles kamera teljesít szolgálatot, míg 5 Megapixeles nagytestvére hátul helyezkedik el. Ez utóbbi segítségével készíthetünk 3D-s képeket, vagy akár videót is. Kezelése végtelenül egyszerű, egy kapcsolóval válthatunk a normál és a 3D üzemmód között, közvetlenül a kamera exponáló gombja mellet. Persze a CPU terén is szükség volt a fejlesztésre, így most már 1.2 Ghz-s dual-core Snapdragon processzor felel a számításokért, melynek érdekessége, hogy képes kikapcsolni az egyik magot, ha az nincs terhelés alatt, ezzel takarékoskodva az energiafelhasználással. Bár jelen pillanatban még nem beszélhetünk órákkal meghosszabbított készenléti időről, de jól jön az 1730 mAh-s akkumulátornak ez a segítség. Ezen felül találunk még 1GB memóriát, beépített 4GB-os háttértárat, és egy microSD bővítőhelyet a csomagban. A HTC Sense kezelőfelülete komoly frissítéssel együtt szolgálja a 3D-t. Egy körhinta típusú menü fogad minket egyből, így tehát ha elértük az utolsó elemet visszapörget minket az elsőhöz. Természetesen nagyon sok külsős alkalmazás is helyet kapott a készüléken, mint például az Amazoné, hogy csak egyet említsek. Ami azonban igazán megragadó az új Sense UI-ban az a Lockscreen. Van miből válogatni, és ha ez nem lenne elég, minden teljesen testreszabható. Öt ikont helyezhetünk el magán a lezárt képernyőn, és ezek közül az egyikre rábökve azonnal kinyitja a telefont és elindítja a választott alkalmazást. Aranyos lehetőség az időspórolásra, mely alkalmasint nagyon kényelmes és hasznos tud lenni.

Jobban megvizsgálva a telefont nincs rajta HDMI kimenet. A HTC az úgynevezett MHL standard-et használja, amely lehetővé teszi, hogy egy egyszerű microUSB port szolgálja ki mind a telefont töltését, mind az adatforgalmat, mind pedig a HMDI minőségű kapcsolatot.

Jelen pillanatban engem még nem vettek meg a 3D lehetőséggel, de elég újdonság található a telefonban ahhoz, hogy a jövő potenciális toplistás darabját köszönthessük benne. Az árazás még várat magára, ám hamarosan kiderül, hiszen a nyár közepén már meg is érkezik a tengeren túlra, majd nyár végére esetleg kora őszre pedig eljut Európába is, amennyiben lesz forgalmazó, ugyanis a tárgyalások ezzel kapcsolatban még most is folynak.

A készülék pedig várhatóan valahogy így fog kinézni: