Nem csak a Samsung perel majd azonnal az iPhone 5 miatt

GooPhone Android iPhone 5

Pár napja mutattunk egy videót, amelyen a kiszivárgott információk alapján összeszerelt új iPhone volt látható. Egy másik kínai telefongyártó - nevezetesen a GooPhone - szintén elkészítette a saját iPhone 5-jét, amelyet Android hajt, és ami a legszebb a történetben, hogy Kínában levédették a dizájnt, mint saját szabadalmukat. Természetesen egyetlen céljuk van: beperelni az Apple-t.

Oké, még mielőtt belemennénk a részletekbe be kell vallanom, hogy bármennyire is nevetséges ez az egész dolog, roppant mód tetszik az iróniája. És kifejezetten viccesnek találnám, ha sikerülne véghezvinniük ördögi tervüket. Na de térjünk vissza a lényegre.

A GooPhone miután összeszerelte a maga kis jóárasított, olcsó kacatát fogta, és levédette a designt. Miután ezt sikerült meglépniük kijelentették, hogy amennyiben az új iPhone egy hangyányi hasonlóságot is mutat az ő telefonukkal, perelnek a dizájn ellopása miatt. Függetlenül attól, hogy lényegében ők loptak először. És hogy miért gondolják, hogy ezt meg lehet csinálni (nyilvánvalóan eltekintve a ténytől, hogy az Apple is meg tudta csinálni pár hete)?

Mivel az ő telefonjuk jelent meg elsőnek (hamarabb) a piacon, ezért egyértelmű, hogy az Apple azt másolta le, és nem az övék a klón.

Nevetséges? Az. Volt már példa, hogy működött? Igen. Vicces, amikor visszanyal a fagyi? Naná!