Nem a Nexus 3 látható a képen

Not the Nexus 3

Az interneten szine mindenki által előzetesen Nexus 3-nak hitt készülékről kiderült, hogy sajnos nincs valóságalapja. Az információt kiszivárogtató TechHog úgy hitte, egy Google alkalmazott küldte nekik a képet, ám mint később kiderült, csak egy unatkozó, sok szabadidővel és Photoshop tudással rendelkező személy volt.

A kép manipulálásának tényét azóta több szakértő is megerősítette, sőt, kiderült az is, hogy az említett oldalról történő eltávolítást sem a Google, hanem az információt nyújtó személy kérte.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi vitte rá a dologra, de a képen valóban egy HTC jegyekkel renedlkező telefon látható, mely leginkább a Sensation, illetve az Incredible S fémmel körbefuttatott változatának néz ki. Elképzelhető, hogy kapacitív gombok is helyet kapnak a készüléken, ám a kép készültekor nem világítottak, így ezt nem tudjuk megerősíteni.

Elnézést kérünk a téves információk közléséért, sajnos mi is csak most értesültünk a hiteltelenségükről.