Mosdóban okostelefonozik a magyar

Mobil

Régen voltak azok az emberek, akik még sz*rni is autóval jártak. Majd jöttek az okostelefonok, és hirtelen autó helyett mindenki mobillal kezdett el oda járni, ahova még a király is egyedül. Ma pedig már inkánn az számít ritka jelenségnek, ha valaki csak törvényhozás céljából ül le a trónra. Most, hogy körüljártuk, hogy milyen választékosan tudok társalogni a nagy muszájok egyikéről nézzük, hogy pontosan mik is azok a halaszthatatlan dolgok, amiket két törlés között tesz a magyar.

Biztos vagyok benne, hogy a listát a Facebook vezeti, de a legújabb felmérést a Vatera készítette, így az is kiderült, hogy vásárolunk is két nyomás között. Én személy szerint soha nem értettem, hogy miért nem lehet arra a 3-4 percre megszabadulni a telefontól, de ma már az evés első lépése sem az ima, hanem az Instagram... De persze a felmérésből az is kiderült, hogy a legjobb Vatera-dealek mobilon keresztül történnek. 

Meglepő eredményeket hozott a Vatera kérdőíves felmérése: a hazai okostelefon tulajdonosok 40,7%-a tévénézés közben, 27,4%-a pedig a mellékhelyiségben nyomkodja készülékét. Akármilyen dolgukat végezzék, vásárolnak is közben a felhasználók – a megkérdezettek több mint negyede arról vallott, hogy választott már ki terméket az okostelefonján. Ennél is többen vannak azok, akik a vásárlás valamelyik fázisát telefonról bonyolították. A Vaterán idén tavasszal 750 ezer forintért is vettek már Omega márkájú karórát mobilról, sőt, egy Leopold Widhalm mesterhegedű is gazdára lelt úgy, hogy a vásárláshoz a vevő okostelefont használt.

Magyarország legnagyobb online piactere a magyarok okostelefon használati szokásairól érdeklődött kérdőívében. A vaterázók két héten át válaszolhattak a kérdésekre. A válaszokból kitűnik, hogy a férfiak valamivel jobban vonzódnak a telefonok csúcsmodelljeihez: 61,9%-uknak van ilyen készüléke, a nők esetében ez az arány 57,3%.

Az igazi meglepetés azonban nem az, hogy kik, hanem, hogy hol okostelefonoznak. A felhasználók közel fele munkavégzés közben, 45,4%-uk utcán pötyög, 27,4%-uk pedig a mosdóban üti el így az időt. Enyhe kritika a tévéműsorok felé, hogy 40,2% a tévénézést dobja fel okostelefonozással. Mindössze remélni lehet, hogy az a 40,2%, aki az autóban válaszra kattintott, utasként és nem vezetőként ült a kocsiban.

A Vatera felmérése szerint az okostelefonok olyannyira társaink a mindennapokban, hogy tulajdonosaik negyede velük étkezik, minden harmadik pedig számítógépezés közben is a kezében tartja a készülékét. Így biztosan nem maradnak le egyetlen online aukcióról sem.

Azt, hogy nő az online vásárlás iránti kedv, jól mutatja, hogy a válaszadók jelentős része már vett valamit telefonról. Negyedük a terméket választotta ki, minden tízedik pedig a fizetést is telefonról intézte. Elsősorban az elektronikai cikkek és a háztartási gépek népszerűek, ezeket választja minden harmadik mobilos vásárló, de jól fogynak „online” a ruhák és a játékok is. 

Azt, hogy mennyire fejlődik a mobilos vásárlás, a Vateránál is jól látják. „Idén egyetlen hónapban – márciusban - egy felhasználó 750 ezer forintért vett meg egy Omega karórát a telefonjával és 380100 forintért kelt el egy Bethlen Gábor aranyforint” – mondta Lunczner Ádám, a Veterát is üzemeltető Allegroup marketing vezetője. Emellett jutányos áron, 300 ezer forintért sikerült valakinek a Vaterán hozzájutnia egy Leopold Widhalm hegedűhöz, de egy dögös Yamaha motor is tulajdonosra lelt. 295 ezer forintért vitték el egy aukción - mobilról. „A Vatera mindent megtesz, hogy a jövőben könnyen menjen a vásárlás, hamarosan elkészül az online piactér 3.0-ás, okostelefonokra szabott applikációja” – jelentette ki Lunczner Ádám.

A Vatera kérdőívéhez fűzött kommentekből kiderül, hogy azért szeretik a vásárlók a mobiljukat, mert az mindig kéznél van. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem használják gyakrabban a telefonjukat, hogy vegyenek ezt-azt, a többség röviden válaszolt: pénz!