Megújult Nexus-program: mit jelentenek az Androidra nézve a változások?

Nexus

Annak ellenére, hogy lassan itt az év vége, kifejezetten kevés dologt lehetett hallani a következő Nexusról, valamint az azzal érkező Androidról. Pletykák jöttek-mentek, miszerint idén öt különböző eszközre számíthatunk, de sok konkrétum nem igazán látott napvilágot. Egy lehetséges Samsung Galaxy Nexus frissítés többször is kidugta az orrát a napfényre, a legnagyobb valószínűséggel azonban az LG-t jósolták - ami mára be is bizonyosodott. De ennél jóval több, érdekesebb, és néhány igen radikális változást sejtető dolog is napvilágot látott.

Bevallom őszintén, én személy szerint kicsit elkeseredtem, amikor a reggeli főcímek jelentős része mind arról számolt be, hogy az LG Optimus G egyik variánsa lesz az idei Nexus. Eddig nem igazán láttam és használtam olyan telefont a cégtől, amely meggyőzött volna arról, hogy képesek egy olyan telefont prezentálni, amely önmagában tükrözi mindazt, amire a legfrissebb Android képes. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tudnak jó telefont építeni - de az eddigi összes tapasztalatom negatív a céggel kapcsolatban.

Mindazonáltal a Googleben bízom, és nyilván tudhat valamit az Optimus G, ha azt választották zászlóshajónak.

Tovább böngészve a híreket viszont (számomra) már sokkal pozitívabb dolgokat olvastam: nem lesz exklúzív gyártó, bizonyos szabályok betartása mellett bárki készíthet majd Nexus telefont az adott évben. Az eddigi gyakorlathoz képest mindenképp radikális változás számos előnyhöz juttatja majd az Android piacot, amelyek közül most szeretnék néhányat részletesen kiemelni.

Szigorú irányelvek, egyforma élmény eltérő specifikációk mellett

Először is lehetőség lesz választani a Nexusok közül. Ha valakinek például nem tetszik az Optimus G Nexus és inkább a Samsung Contour-üveggel ellátott, ívelt kialakítását szereti, nem kell csüggednie. Egyszerűen azt veszi meg, amelyik a legjobban tetszik neki. Mivel mindegyik telefon úgynevezett "Google Experience" készülék lesz, így a specifikációs minimumok úgy lesznek meghatározva, hogy senki ne szenvedjen majd hátrányt, vagyis nem lesz olyan, hogy jobb Nexus. Specifikációkban nyilván lesznek eltérések, de az élmény egységes lesz mindegyik esetén.

Mindenki számára elérhető árak

A többféle, eltérően "sávozott" specifikációk lehetősége pedig magával hozza a különböző árakat is. Mindegyik gyártó eldöntheti majd, hogy melyik kategróiát kívánja megcélozni, és aszerint pakolja bele a dolgokat a Nexusába. Így lesz majd csúcskategóirás, középkategóriás, sőt, akár belépőszintű telefon is, amelyek az adott, frissen megjelent Android verziót - és nyilván az elődöket is - ugyanolyan gördülékenységgel fogják futtatni. Természetesen egy gyengébb specifikációjú telefon kevésbé lesz future proof, ugyanakkor az olcsóbb ár miatt könnyedén lesz akár évente cserélhető.

Alapvető, kötelezően implementált szolgáltatások

És ez a kettő talán csak a legnagyobb várható előny, amit az új lehetőségek nyújtanak - amellett, hogy minden gyártónak lenne legalább egy telefonja, amelyben NFC van. Bár a technológia egyre szélesebb körben kerül adaptálásra, néha a régiónként változó modellek miatt egy-egy területen nem kerül bele az adott telefonba.

Azonban egy roppant érdekes dolog is szóba került, mint új Android Feature, ez pedig nem más, mint a Customization Center.

Tiszta Android felület, utólagos skinezési lehetőség

A Nexusokon tilos bármilyen egyedi gyártású skin előtelepítése, és ez a jövőben sem fog változni. Azonban a tervek szerint lehetőség lesz ezek utólagos aktiválására, méghozzá a Customization Centeren keresztül. Vagyis a felhasználó bármikor ráhúzhatja a gyártó saját kis felületét az Androidra, ha szeretné. Persze kérdés, hogy ez visszafordítható folyamat lesz-e, de feltehetőleg legrosszabb esetben egy Factory Reset megoldja majd a helyzetet. Ami talán kicsit érdekesebb kérdés, hogy más gyártók felületeit lehet-e majd telepíteni ilyen módon, azaz például egy Galaxy Nexus-ra HTC Sense skint installálni. Gondolom, hogy valami hasonló lenne a végső cél, bár biztosra vehetjük, hogy ez sosem fog megtörténni - elvégre ezek a skinek azért kérszülnek, hogy a gyártók még inkább meg tudják különböztetni magukat egymástól. Néhány esetben pedig a felhasználói élményt is javítják, de ez főként a kamera alkalmazásokra szokott koncentrálódni.

Vice versa, nem csak Nexusokon?

Viszont, ha utólag lenne lehetőség telepíteni ezeket a skineket, akkor szinte semmi akadálya nem lenne, hogy ugyanezen a Customization Centeren keresztül egy előtelepített UI-ról visszalépjünk a gyári Android felületre. A Holo minden ROM-ban benne kell, hogy legyen, így tényleg csak arról lenne szó, hogy az átalakított felületek helyett a gyárit töltené be a telefon egy újraindítást követően, ugyanakkor a rendszer magját érintő kódrészletek továbbra is benne lennének - így rootolás és főzött ROM-ok nélkül eltüntethető lenne a gyártó felülete azok számára, akiknek nem tetszik. És itt most nem csak egy Launcher cseréről lenne szó, hanem az eredeti, vanilla felület teljes visszaállításáról, ami mellett ugyanúgy be lehetne drótozni a nem grafikus módosításokat. Valószínűleg erre a Googlenél is gondoltak, és ez is egy olyan extra lenne, amit valószínűleg igen sokan üdvözölnének.

Jót tesz-e az Androidnak, hogy több Nexus lesz?

Határozottan. Mint az a fent látható előnyökből is látszik, egy okosan felépített, szigorú szabályokkal kordában tartott multi-Nexus rendszer segítségével jóval több felhasználó tapasztalhatja majd meg, milyen is pontosan a Google Experience. Nem kell majd benyelni, ha esetleg nem olyan gyártó készíti a telefont, akit nem szeretünk, illetve lesznek olcsóbb Nexusok is, így nem kell majd mélyen a zsebünkbe nyúlni, ha nem akarunk. Ha pedig nem tetszik majd a Holo-felület, bármikor telepíthetjük a gyártó saját skinjét.