Megszületett az első 4.2-s Android a Nexus S-re

Nexus S with Jelly Bean 4.2

Valószínűleg az egyik legszomorúbb - ugyanakkor teljes mértékben érthető és várható - hír a Nexus S támogatásának hivatalos megszüntetése volt a Google részéről. A telefon két éves kora miatt ez teljesen érhető, hiszen manapság egy-egy smartphone nagyjából két éves futamidőre születik. Azonban most egy Nexusról beszélünk, amelyek nem csak kiváló teljesítményre képesek, de természetüknél fogva remek támogatással rendelkeznek a fejlesztők részéről is.

A Google részéről tehát a Nexus S megállt a 4.1.2-es Jelly Beannél, de természetesen ez közel sem jelenti azt, hogy a fejlesztőknél is felvillant a piros lámpa - sőt, így talán még inkább ösztönözve érzik magukat, hiszen a telefon innentől teljes mértékben az ő gondjaikra lett bízva. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az első 4.2-es port már meg is jelent a Nexus S-re, hála a knzo névre hallgató XDA tagnak.

Természetesen mint minden ilyen ROM esetén most is vannak hibák és problémák amelyek miatt a mindennapos használatra jelenleg nem teljesen alkalmas, de saját bevallása szerint ennek ellenére stabil és használható. Jelenleg azonban a fejlesztő úgy döntött, hogy amíg nem alkalmas a tényleges mindennapi használatra, addig nem lesz letölthető a ROM.

Addig is érdemes megnézni az eredeti fórumot, ahol folyamatosan lehet értesülni a projekt állapotáról.