Megjelent az iOS 5 beta 3

iOS 5

Megjelent az iOS 5 beta 3, valamint vele párhuzamosan az iTunes 10.5 új bétája is Macintosh-ra. Számos, a felhasználók számára kívülről nem látható újítást tartalmaz, melyek az első tapasztalatok alapján jelentősen javították a teljesítményt, de emellet számos olyan változtatást is eszközöltek, melyet már régóta vártak a felhasználók, illetve az Androidosoknak egyáltalán nem idegenek.

Először is a Location alapú szolgáltatások engedélyezhetőek, illetve letilthatóak közvetlenül az első indítás után megjelenő beállítások között. Később az is megadható, mely szolgáltatások férjenek hozzá aktuális helyzetünkhöz, illetve melyek nem.

A szoftver frissítésnél immár kiírja a telefon, melyik verzió van éppen telepítve).

A Wi-Fi szinkronizálás immárt iTunes Wi-Fi Sync néven található meg a beállítások között.

Lehetőség van a Voice Roaming ki-, illetve be kapcsolására is.

A sütik és adatok törlésének lehetősége visszakerült a Safari beállításai közé, valamint egy új, Advanced menü is helyet kapott a böngésző beállításainál.

A Music alkalmazás elindításakor figyelmeztet, hogy a videók és a filmek a Videos alkalmazáson keresztül játszhatóak le, melyet közvetlenül el is lehet indítani a felugró ablakból.

A Reminders új ikont kapott.

A Music alkalmazásban található Store gomb közvetlenül az iTunes-ba viszi a felhasználót.

A Mail alkalmazásból közvetlenül lehet új postafiókot létrehozni.

Emellett lehetőség van saját csengőhangot beállítani SMS, illetve e-mail figyelmeztetéshez.

Továbbá a redsn0w segítségével továbbra is könnyedén jailbreakelhető a beta 3 is.