Megérkezett a CyanogenMod 10.1.0, a dalnak még nincs vége!

CyanogenMod 10.1

Véget ért a CyanogenMod 10.1 RC buildek ideje: ma hajnalban a CM csapat szerverei teljes gőzzel beindultak és hosszú idő után ismét stabil, végleges verziót főztek ki. Azok, akik korábban már kaptak a 10.1-es sorozatból RC-t mindenképp számíthatnak az új buildre is, azonban a Tegra 2 és számos Exynos alapokon nyugvó Samsung eszköz kimaradt - ezekről később ad majd tájékoztatást a csapat.

Ami a jövőt illeti, mostantól a nightly helyett az M jelzésű releasekre lehet számítani a jövőben. Az első lépések egyike a Privacy Guard tökéletesítése lesz, amely a mai nightlykba már bekerült. Emellett érdemes egy pillantást vetni a legújabb fejlesztésre is, ami a Quick Settingsben teszi lehetővé a kamera indítását, valamint képek készítését mindössze két kattintással. A kapcsolók bezárásával pedig a kamera alkalmazást is kilövi a rendszer.

A CyanogenMod 10.1.0 a beépített updater segítségével, illetve a get.cm oldalon keresztül tölthető le.