Még négy perc Moto X [VIDEÓ]

Moto X

Amikor a Google megkezdte a Moto X fejlesztését azt ígérték, hogy a kamerára is komoly figyelmet fognak fordítani. A Nexus-családnak talán pont ez a legnagyobb hibája, azonban a Clear Pixel technológiának köszönhetően az X nem fog ilyen problémákkal küszködni. A specifikációk és a hivatalos fotók után most a megújult kamera interfaceről látott napvilágot néhány kép, ami számos változást és kényelmet ígér.

Az eddigi stock appal ellentétben a Moto X kamerája teljesen swipe és gesture alapú interface-szel rendelkezik majd. A beállításokat és a galériát is egy-egy mozdulattal lehet közvetlenül elérni.

A beállítások emellett az eddigi félkör - illetve a 4.3-as Jelly Beanben már teljes kör - helyett egy, a Samsungnál látott tárcsán kaptak helyet.

A kamera appot egyébként el lehet majd indítani két csuklómozdulattal, valamint lesz egy Slowmotion és HDR mód is, mint az a lenti képen látható:

Ha minden igaz, akkor ez utóbbi automatikusan bekapcsolásra kerül majd minden esetben, amikor a telefon szerint szükség lesz rá. Amit viszont hiányolok a képekről, az a Photo Sphere.

Az alábbi videón pedig négy perces bemutatót láthatunk a telefon egy korábbi prototípusával a főszerepben - még jól látható a mára eltüntett Motorola logó.