Március 14-én mutatják be a Samsung Galaxy S 4-et

Samsung Galaxy S 4

JK Shin, a Samsung mobil divíziójának vezére a mai napon hivatalosan is megerősítette, hogy március 14-én mutatják be a cég következő zászlóshajóját, a Galaxy S 4-et. Ellentétben az eddigi gyakorlattal, az Unpacked event ezúttal Amerikába látogat, az ottani szolgáltatók erőteljes unszolásának köszönhetően. Ránk nézve ez nem jelent semmit, maximum odakint reménykedhetnek, hogy a nemzetközi közönséggel egy időben kerül majd a boltok polcaira a telefon.

A döntés másik oka a cég legnagyobb - és gyakorlatilag egyetlen - riválisának, az Apple nemesebbik részének a satuba szorítása: már a Galaxy S 3-nak is sikerült felülmúlnia az iPhone eladásokat, így az utódtól sem vár kevesebbet a cég.

Jelenleg több pletyka is kering azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az új telefonban: a legszimpatikusabb a nyolc magos, Exynos 5 Octa chipsettel szerelt variáns, de egyesek szerint különböző gyártási problémák miatt sem erre, sem AMOLED kijelzőre nem számíthatunk majd.