Kidobták a Cyanogent a Play Storeból

CyanogenMod

A CyanogenMod csapatának eltökélt szándéka, hogy a lehető legtöbb embere számára mindössze néhány kattintással elérhetővé és telepíthetővé tegye saját Android-interpretációját. Ennek egyik lépéseként pár hete a Play Store-on is elérhetővé vált az Installer első változata, ami számos telefont és tabletet támogat. Azonban az elmúlt napokban a Google hivatalosan is felkérte a csapatot, hogy távolítsák el az alkalmazást, mondván, hogy az megsérti az fejlesztői ÁSZF-et.

Az elsődleges indoklás szerint ugyan a program maga teljes mértékben ártalmatlan, a felhasználókat olyan tevékenységekre ösztönzi, melyeket követően semmissé válik a garancia. Az app gyakorlatilag nem tett mást, mint hogy segített az USB debugging engedélyezésében, ami önmagában egyáltalán nem illegális vagy ilyesmi, ráadásul extra alkalmazásokat sem telepített eközben.

A fent említett két-három kattintást követően mindent a Windowsos kliens csinált, beleértve a bootloader kinyitását, a rootolást és a flashelést is - ez viszont már ugye a garancia elvesztését jelentette.

A dolgok jelenlegi állása szerint azonban a probléma nem a CyanogenMod flashelésével volt, hanem azzal, hogy a program nem kínált semmilyen megoldást arra, hogy a felhasználó visszafordítsa a folyamatot - magyarul gyári állapotába visszaállítsa a telefont (bár CM után nem tudom, hogy miért tenne bárki ilyet, de a szabály az szabály...).

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani a CyanogenMod installerről: az APK továbbra is letölthető a hivatalos oldalról és sideloadolható, ami után ugyanúgy megy majd minden. Visszacsinálni a dolgot valóban macerás lehet, ha valaki nem Nexust tart a kezében, így tényleg csak akkor javasoljuk a CM telepítését, ha stabilabb, gyorsabb, optimalizáltabb rendszerre vágyik valaki.

De ahogy mondani szokták, nyolcmillió ember nem tévedhet - jelenleg ugyanis ennyien futtatnak valamilyen hivatalos vagy nem hivatalos CM buildet a telefonjaikon.