Kicsit más lesz a Moto X Google Play Edition

Moto X

Alap esetben egy telefon Google Play kiadása azt jelenti, hogy az adott eszköz mentes mindenféle gyártói skintől, alkalmazástól, valamint a szokásos bloatware-halomtól - plusz a frissítések is majdnem ugyanolyan ütemben érkeznek az adott telefonra, mint ha a Nexus család tagja lenne. Azonban úgy tűnik, hogy a Moto X egy kicsit kilóg majd ebből a sorból, legalábbis ami a vanilla Android kérdését illeti.

Ugyanis, ha minden igaz, akkor a Moto X Google Play Edition-ön ugyanaz az Android fut majd, ami a szolgáltatóknál is kapható testvéreit hajtja - minusz a mindenféle bloatware, ami ugyebár nem maradhat el abban az esetben. Bár a döntéés annyira nem lenne meglepő, figyelembe véve, hogy a telefon fő előnyeit a Google irányítása alatt kifejlesztett extra featurek jelentik.

Azt sajnos továbbra sem tudni, hogy mikor és mennyiért lesz elérhető a Moto X kártyafüggetlen formában, mint ahogy arról sincsenek információink, hogy ezesetben is testre lehet-e majd szabni a telefont.