Késő esti Nexus összefoglaló és eszmefuttatás - úgy tűnik, tényleg két telefon készül

Samsung Galaxy Nexus

A mai nap alaposan felkavarta az amúgy is zavaros vizet a Galaxy Nexus, illetve a Nexus Prime körül. Az egész tegnap délután kezdődött, amikor a BGR megszerezte az előbbi specifikációit - semmi extra nem volt gyakorlatilag, csak megerősítette a hónapok óta keringő pletykákat. Ma reggel a GSMArena azonban még nagyobbat mondott: a Galaxy Nexus nem a Prime - az információt egy Google alkalmazottól szerezték, és a specifikáció impozáns volt.

Az elméletek természetesen vadul kezdtek terjengeni, de abban mindenki megegyezni látszott, hogy a két telefon végül mégsem egy és ugyanaz. Ezt követően minden lecsendesedett... Nagyjából fél 13-ig. Amikor az első videó felbukkant a Galaxy Nexus-ról, jó pár screenshot kíséretében.

Ezt követte a hír, hogy október 11-én elmarad az Unpacked event számunkra legérdekesebb része. Mint később kiderült, a két cég Steve Jobs iránti tiszteletéből úgy gondolta, nem lenne helyénvaló a bejelentés. Azonban mindenkit biztosítottak róla, hogy ez az eszközök megjelenését nem késlelteti. Ha minden igaz, a bejelentésre végül október 27-én kerül sor, Londonban.

A délután során kaptunk még egy kis ízelítőt: a Nexus Prime boot animációját, egy DROID Bionic-ra feltéve.

Ismét pár óra csend következett, majd felbukkant a Music és a Google+ alkalmazás Ice Cream Sandwich-ből kiszedett verziója. Ezzel nagyjából össze is foglaltuk a mai nap eseményeit, ami a Nexus-t illeti. És így jutottunk el az újabb bizonyítékokhoz, melyek azt sugallják, hogy a Galaxy Nexus mellett a Nexus Prime egy teljesen külön telefon lesz. Emlékszünk még a pár hete felbukkant Nexus S-re, melyen Ice Cream Sandwich volt? Nézzük meg kicsit közelebbről még egyszer:

Nekem már elsőre is gyanús volt a Galaxy Nexus felülete: tudtam, hogy legutóbb, ha nem is radikálisan, de másként nézett ki. Az első, és talán legszembetűnőbb különbség a szoftveres gombok megjelenése.

Mint látható, a bal oldali eszközön sokkal inkább az eredeti Honeycomb-os megjelenés tükröződik, mint a ma látott eszközön. Ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk a két Nexus aljának ívelését, láthatjuk, hogy a Galaxy Nexus valamivel "hasasabb". Valószínűleg ez a színes LED értesítő fények miatt van.

A két Lockscreen között is számos eltérés van. A jobb oldali élő háttérrel, valamint Honeycomb stílusú órával van felszerelve, illetve az ikonok elrendezése és megjelenése is sokkal jobban tükrözi az eredeti Android felületet (a kapacitív gombok ne tévesszenek meg senkit, ez az említett Nexus S, mely ICS-sel érkezett).

A két kamera alkalmazás is más arculattal fogadott minket. Aki valamilyen főzött ROM-ot használ, biztosan találkozott a jobb oldalihoz hasonlító kamera programmal: a Gingerbread alapértelmezett applikációja szinte teljesen így néz ki. Ezzel szemben a Galaxy Nexus-on egy árnyalatnyival ugyan, de a menüpontok elrendezése, valamint a gomb színe is megváltozott.

Ami számomra egyből szemet szúrt, az a Dock, valamint az App Drawer, és az ikonok. A jobb oldali ismét jobban emlékeztet az alapértelmezett Android ikonokra, mind formában, mind színvilágban.

A két Notification terület közt is látható némi eltérés. A Galaxy Nexus-é sötétebb árnyalatú, valamint kisebbnek tűnik, mint a korábban látott.

Az éppen futó alkalmazások listája megint csak azt mutatja, hogy a Galaxy Nexus-on valami "idegen" felület található. A Nexus S-en látott változat teljes mértékben megegyezett a Honeycomb-éval.

A Beállítások menü viszont már élesebb kontrasztot mutat: sőt, ha őszinte akarok lenni, a Galaxy Nexus-én van egy-két elem, amely az iOS-t idézi. És megint csak azt látjuk, hogy a Nexus S-en látott ICS az eredeti Android ikonokkal rendelkezik.

A szemfülesebbek, valamint azok, akik tartottak pár Samsung Android-ot a kezükben, biztos ismerősnek találták a betűtípust, valamint néhány ikon stílusát: űgy tűnik, a Galaxy Nexus-on az Ice Cream Sandwich-re szánt TouchWiz futott. A cég ígéretéhez képest kevésbé szabták át az alap felületet, de az apró különbségek feltűnőek (de ezúttal egész elfogadhatóak).

Jelenleg tehát számos bizonyíték arra utal, hogy valóban két Nexus lesz: a Galaxy Nexus, amelyet a Verizon exkluzívan kap meg október 27-én, valamint a Nexus Prime, amely várhatóan egy héttel később jelenik meg ugyan, de a számok önmagukért beszélnek.

Valószínűleg október 27-e előtt még rengeteg pletyka, valamint videó és kémfotó jelenik majd meg. Természetesen mindenről beszámolunk majd, és igyekszünk folyamatosan összevetni az eddig látottakkal, valamint az ezekből leszűrt spekulációkkal.