Itt az Android 4.2.2, akár flashelhető is [GSM GNEX TUTORIAL]

Android 4.2.2

Tegnap este néhány felhasználó telefonján megjelent a frissítés ikon, amely az Android 4.2.2 letöltését tette lehetővé néhány felhasználónak. Azonban még nincs itt az ideje örömtáncot járni, ugyanis látszólag igen kevesen tudták sikeresen letölteni a hivatalos úton - plusz igazából azt sem nagyon tudni jelenleg, hogy pontosan mit is tartalmaz. Ha minden igaz kijavították a Bluetooth A2DP hibát, illetve új baseband is található benne.

A kód még nem érhető el az AOSP-ban, valamint hivatalos changelog sincs. Azonban kalandorok számára következzen egy leírás, amellyel a Samsung Galaxy Nexus GSM variánsára telepíthetjük fel a JDQ39-es jelzésű buildet. Hivatalosan a takju változaton működik a dolog, amelyet a Play Storeon keresztül lehetett megvenni, de yakju-ra (európai) telepítve annak idején ment a takju image is - plusz gyárilag volt rajta Google Wallett.

Természetesen egyáltalán nem ajánlott ezzel kísérletezni és felelősséget sem vállalunk az esetlegesen ebből adódó papírnehezékekért!

Mielőtt nekiállnánk a dolognak mindenképp bizonyosodjunk meg róla, hogy JOP40D build fut a telefonon (4.2.1), illetve van egy custom recoverynk flashelésre készen (pl. Clockwork Mod). Valamint én javasolnám azt is, hogy gyári image mellett próbálkozzunk csak ezzel, amit innen lehet letölteni. Szinte biztos vagyok benne, hogy CyanogenMod, AOKP vagy ParanoidAndroid ROM-ok mellett nem lesz szép vége a dolognak, szóval inkább csináljunk egy teljes nandroid backupot és mehet vissza a gyári.

Az egyszerűség kedvéért a takju változatot linkeltem, ami nekem annak idején gond nélkül futott az amúgy gyárilag yakju telefonon.

A gyári buildet a Galaxy Nexus Toolkittel tudjuk a legegyszerűbben flashelni, néhány egyszerű lépéssel. A folyamat potenciális veszélyei miatt csak azoknak ajánlom, akik tudnak annyira angolul, hogy megértik a felbukkanó utasításokat.

Most, hogy fent van a JOP40D ideje a Toolkittel flashelni a CWM Recoveryt, majd felmásolni az OTA zip-et a telefonra és a már megszokott módon, recoveryben telepíteni. És meg is vagyunk, újraindítás után már 4.2.2 fut a telefonon, a baseband pedig XXLJ1-es lesz.