Ismét HTC a Nexus-pályán?

Nexus

"Még élek, még élek! Hé, itt vagyok én is!" - akár így is kezdődhetne történetünk, hiszen a HTC súlyos vereségeket szenvedett az Android területén, amit elsősorban a Samsung sikereinek köszönhet. A cég legutóbbi próbálkozása, a One család sem hozta meg a megváltást, de a háttérben ettől még folytak a munkálatok, és már jó ideje lehetett hallani egy 5"-os phabletről. Most pedig úgy tűnik, hogy a Googlenél valakinek annyira megtetszett az ötlet, hogy sikerült Nexusnak kereszteltetni.

Mint azt már korrábban megírtuk, idén öt Nexus várható, amelyek közül az első már meg is érkezett a Nexus 7 személyében. A Samsungtől már kiszivárogtak a GT-i9260 első jelei, míg az LG Optimus G körül is repkedett az elmúlt napokban a Nexus szó. A maradék két hely egyikére jó eséllyel pályázik a Sony, míg a GSM Arena információi szerint a HTC 5"-os phablete nem más lesz, mint a Nexus 5.

Az eszközön már Android 4.1.2 fut, amely bugfixeket, valamint Project Butter fejlesztéseket is tartalmaz, valamint további lockscreen lehetőségeket. A négy magos Snapdragon S4 processzor mellett az 5"-os kijelző 1080p-s FullHD felbontással rendelkezik. Emellett hihetetlenül vékony, 2.500mAh-s akkumulátort rejt magában, 12 megapixeles hátoldali kamerája és 64GB belső memóriája van.

A HTC készítette annak idején az első Nexust, azonbn a következő két évben a Samsung vette át a stafétabotot. Könnyen lehet, hogy a mostani lépés a HTC utolsó lehetősége, ha az Android piacon szeretne maradni. Ez még kiderül, azonban a Nexus 5 ígéretesnek hangzik.