Ismét frissült a Market: minden verzió egyetlen helyről lesz elérhető

Android Market

Ezúttal inkább a fejlesztőknek kedvező fejlesztést kapott az Android Market: az eddigi gyakorlattal ellentétben mostantól támogatja a több APK feltöltését egyetlen alkalmazáshoz. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy például a Fruit Ninja, valamint a Fruit Ninja HD egyetlen közös "Fruit Ninja" alkalmazásként lesz elérhető, a Market pedig az éppen használt eszköz alapján automatikusan eldönti, melyik verziót kell telepíteni.

Az új funkció nem csak átláthatóbbá teszi a Market-et (a "HD" és hasonló, nagyobb kijelzőkre, tabletekre optimalizált verziók eltűnésével), de elkerülhetővé válnak az inkompatibilitásból adódó téves letöltések is.

Például aki tableten játszik, nyilván a nagyobb felbontású textúrákat tartalmazó HD változatot tölti majd le, míg a kis kijelzővel, valamint gyengébb hardverekkel rendelkező eszközök automatikusan a sima változatot telepítik majd.

Nem utolsó sorban a fejlesztőknek lehetősége lesz a különböző Android verziókra írt változatokat is egyetlen helyen elérhetővé tenni, tehát eltűnnek a for Android 1.5, for Android 2.1, for Android 2.2+ változatok is.

A Free, Lite, Trial és hasonló ingyenes, teszt verziók továbbra is külön programként szerepelnek majd.