iOS hackert alkalmaz az Apple

Peter Hajas

Jailbreakelt iOS-t futtató eszközökre elérhető a MobileNotifier, mely sokak állítása szerint egy olyan hack, ami miatt bárkinek érdemes lenne jailbreakelni az iPhone-ját, iPad-jét. Úgy tűnik, Peter Hajas nem csak a felhasználók szimpátiáját nyerte el, ugyanis az iOS 5 bejelentése előtt pár nappal az Apple munkatársai között köszöntötte Peter-t.

A lépés külön pikantériája, hogy az új operációs rendszer új értesítési módszereket tartalmaz majd - feltehetően hasonlókat ahhoz, amit a fejlesztő korábban bemutatott.

Az első pletykák akkor kezdtek el terjedni, amikor Peter bejelentette, hogy egy kicsit félreteszi a MobilNotifier-t, de azt ígérte, megéri. Részleteket nem árulhatott el, hiszen cupertinoi nindzsák lesték minden mozdulatát, nehogy elszólja magát.

Azonab Peter sem tegnap jött le a falvédőről, és Steve Jobs 2005-ös beszédéből elhintett egy idézetet (“Until then, stay hungry and stay foolish”), bízva benne, hogy az alma-rajongók tudnak majd a sorok közt olvasni, és rájönnek a megoldásra.

Mivel ez nem igazán vezette őket megoldásra, egy kicsit konkrétabb tippeket kezdett adni Twitteren:

“…. pár hétig itt leszek, utána viszont vissza kell mennem dolgozni Kaliforniába, a gyümölcös céghez.”

Szinte biztos volt, hogy nem Joe bácsikája gyümölcsös kertjéről beszélt...

A MobileCrunch munkatársai akkor felkeresték az Apple-nél található forrásaikat, akik megerősítették, hogy valóban felmerült Peter neve, de nem látták még a folyosókon flangálni.

Ekkor fogták magukat, és a legegyszerűbb módszerhez folyamodtak: Facebook. Hajas már akkor mmunkaadói közé sorolta az Apple-t, 2011 májusi kezdéssel.

Egyelőre gyakornokként dolgozik a cégnél, de ez bevett szokás: mielőtt végleg felvennének valakit, megnézik, hogyan illeszkedik be a munkakörbe, hogyan jön ki a munkatársakkal, mielőtt valamilyen pofás címet és a forráskódokhoz való hozzáférést kapna.