Ilyen hardveren fog futni a Windows Phone 8

Windows Phone Apollo

Amikor a redmondiak bejelentették, hogy ismét beszállnak az okostelefon versenybe, számos partnerük volt, köztük a ZTE, Dell, HTC, Samsung, Acer., Fujitsu, csak hogy párat említsünk. Ez a lista azonban szépen lassan megkopott, majd a Nokia egyfajta exkluzív partner lett - ezt követően a Dell is elhagyta a hajót, bár a két dolog között nem feltétlen található kapcsolat. Karácsonyra azonban jön a Windows Phone 8, amely összesen 4 gyártó telefonjain lesz elérhető.

Nem meglepő módon a Nokia nem hagy fel a platformmal. A Samsung szintén megmaradt, melletük pedig a Huawei és a HTC tartozik azok közé, akik nem adták fel a reményt. 

Ami viszont érdekesebb fordulat a történetben, hogy a Microsoft felhagy az eddigi gyakorlattal, és nem előre megszabott specifikációk kellenek majd egy-egy WP elkészítéséhez. Minimumok lesznek, mint például a Snapdragon S4 processzor, de ezen felül nem sok megkötés lesz.

Az eddigi szabvány, 800×480 pixeles felbontás mellett 1.280×768, valamint 1.280×720 pixeles felbontást is támogat majd az operációs rendszer. Ami a processzor-magok számát illeti, a két mag mellett akár több használatát is natívan támogatja majd az Apollo.