Ice Cream Sandwich és a Samsung - itt a teljes lista

Samsung

A legutóbbi két Nexus-szal, valamint a jelenlegi legnagyobb piaci részesedéssel kétségtelen, hogy a Samsung vállán van a legnagyobb nyomás, ha az Ice Cream Sandwich frissítésről van szó. Szintén a koreai gyártó volt az első, aki az új OS megjelenése után bejelentette, hogy az S II, valamint a Note mindenképp megkapja a frissítést. Majd jött a csalódás, amikor a Galaxy S magára maradt.

Ezt millió és egy pletyka követte, melynek középpontjában az úgynevezett "value pack" állt, melyet úgy tűnt, hogy felhasználói nyomásra mégis összedob a koreai fejlesztőcsapat. De mint utólag kiderült, letettek a dologról.

Jelenleg úgy néz ki, hogy az egy magos processzorral szerelt telefonok nem kapnak ICS-t, kivéve természetesen a Nexus S-t, de ugye az kicsit más téma.

Következzen tehát a lista, amely tartalmazza a különböző nemzetközi változatokat is.

Már Ice Cream Sandwich-csel rendelkező eszközök:

  • Galaxy Nexus
  • Galaxy Nexus LTE
  • Nexus S (folyamatos a frissítés, március végére befejeződik)
  • Galaxy Tab 2 (még nem jelent meg)

Március végéig ICS-t kap:

  • Galaxy Note (globális változat)
  • Galaxy S II (globális változat)

ICS-t kap, de egyelőre nem tudni, mikor:

  • Nexus S 4G (várhatóan március végéig)
  • Galaxy Note (AT&T)
  • Galaxy S II (T-Mobile USA)
  • Galaxy S II Epic Touch 4G
  • Galaxy S II (AT&T)
  • Galaxy S II Skyrocket
  • Galaxy S II Skyrocket HD
  • Galaxy R
  • Galaxy Tab 10.1
  • Galaxy Tab 8.9
  • Galaxy Tab 7.7
  • Galaxy Tab 7.7 LTE
  • Galaxy Tab 7.0 Plus

Nem kapnak ICS-t:

  • Galaxy S
  • Galaxy S Captivate
  • Galaxy S Fascinate
  • Galaxy S Vibrant
  • Galaxy Tab 7

Mint látható, nem arról van szó, hogy a gyártó nem hajlandó, csak 2 eszközzel foglalkozni. A különböző szolgáltatóknál lévő, azonos márkanév alatt futó telefonok esetén gyakori, hogy apróbb hardveres eltérések vannak, melyeknek köszönhetően, ha nem is teljesen, de részben plusz egy telefonnak tekinthetőek (pl. a rengeteg S II variáns).

Persze ez még mindig nem vigasztalja azokat, akik Galaxy S-sel ülnek otthon, de nekik igyekszünk majd a lehető legstabilabb főzött ROM-ok telepítési útmutatóival szolgálni.