Holnap érkezik a hivatalos Galaxy S II frissítés

Samsung Galaxy S 2

Elő a naptárakat, és tessék pirossal (vagy stílusosan, kékkel) bekarikázni a holnapi dátumot, hiszen végre-valahára megérkezik a nemzetközi Galaxy S II-re az Ice Cream Sandwich. Bizony, öt hónap várakozás után talán az első telefon az igazán nagyok közül (jelenleg egyik Nexus sem éri), amely megkapja az új operációs rendszert. A kérdéses modell a GT-i9100, amely hazánkban is forgalomban van, tehát tessék figyelni a notification bar-t.

Természetesen az új TouchWiz is benne lesz a ROM-ban, de ami ennél fontosabb, hogy az új kernel is, amelyet biztosan kirángatnak majd ügyes emberek, és érkeznek az első CM9-es ROM-ok. Teljes felszereltséggel, plusz rengeteg extrával (minusz TW).

A szerencsések tehát már hétvégén élvezhetik a Face Unlock, adatforgalom-követés (Data Usage), jobb multitasking és egyéb feature-öket, amelyeket az ICS nyújt. Bár pár külföldi oldal még az Android Beam-et is említi, emlékeim szerint a 9100-asban nincs NFC chip (de javítsatok ki, ha tévedek).

És még egy kis apróság: természetesen a frissítés a független telefonokra érkezik elsőként, a többiek szokás szerint a szolgáltatójuktól függenek majd, akik minden bizonnyal követik majd a koreai gyártót, csak kérdés, hogy mikor. Addig is, amint találunk letölthető (hivatalos) ROM-ot, részletes leírást nyújtunk a telepítéséről.