Google Deepshot: döntsd le a telefon és a PC közötti korlátokat

Android

Kétségtelen, hogy az elmúlt évek alatt rengeteget fejlődött a mobil technológia: az okostelefonok elterjedésével, a tabletek betörésével a köznapi piacra megnövekedett az igény, hogy amit PC-n lehet, azt a telefonom, tabletem is tudja. Ezen az úton pedig őrült tempóban haladunk, hiszen, ha akarom, ezt a cikket is be tudom fejezni kényelmesen, a kanapén fekve, miközben pár másodperccel korábban még a számítógépen írkáltam Google Docs-ba.

Azonban az ember telhetetlen, és nem elég neki az, hogy a telefonját ma már filmezésre, levelezésre, távirányításra, sőt, arra használja, amire akarja. Sokan szeretnék, ha az asztali PC aktuális állapotát egy az egyben át tudnák küldeni telefonra. Erre egyrészt lehetőséget nyújt majd, amint megjelenik, a Google Chrome, mely képes lesz keresztbe-szinkronizálni a két platform között. De ez még mindig nem minden, ugye. És itt jön be a képbe a Deep Shot.

Az eredetileg az MIT által fejlesztett módszer mostantól a Google égisze alatt növekszik, és a működése roppant egyszerű (felhasználói szempontból, persze): fogod a telefont, a kamerát a monitor felé fordítod, majd pár másodperc múlva letükröződik a tartalom az adott állapotban. Sőt, ha szükséges, még át is méreteződik. Íme működés közben a dolog:

 Egyesek szerint a Deep Shot a Google Assisstant szerver része lesz, ezáltal még jobbá téve, mint gyümölcsös kihívóját.

A cég ígérete szerint a módszer segítségével akár a PlayStation Vita is képes lehet majd arra, hogy egy játékot az adott állapotban egy az egyben átmigráljon telefonra, így ha el kell indulni otthonról, a buszon ott folytathatjuk majd, ahol abbahagytuk a kanapén ülve.