Globális tiltólistát kap a CyanogenMod

CyanogenMod

Bár hivatalosan még egyetlen telefonra sem érhető el a 4.3-as Jelly Beanre épülő új CyanogenMod, a Focal után még egy új funkcióról rántotta le a leplet a csapat. A 10.2-es CM az eddigi gyakorlattal ellentétben egy globális tiltólistát kap majd, ami a nem kívánt hívásokat és SMS-eket hivatott majd szűrni. Az igazán fontos változás azonban csak most jön: a konfigurációt a Settingsen belül is elvégezhetjük majd.

Emellett a Global Blacklistet más alkalmazások is haszálhatják majd az új Content Provider API-n keresztül.

A tiltólistára több módszerrel lehet majd telefonszámokat felvenni: egyrészt közvetlenül a telefonkönyvből, wildcardok segítségével, illetve egyetlen gombnyomással tilthatjuk majd az összes magán/rejtett hívót is. Emellett az olyan hívásokat is letilthatjuk majd, amelyeknél ugyan látszik a telefonszám, de az illető nem szerepel a kontaktok között.

Természetesen lesz lehetőség arra is, hogy a blokkolt hívások és üzenetek valamilyen formában a tudtunkra jussanak.