Galaxy S 3: méltó a nevéhez

Samsung Galaxy S 3

Miután kihagyta a szokásos barcelonai bulit, a Samsung következő zászlóshajójára egészen a mai napig kellett várnunk. Rengeteg pletyka, és nem kevesebb kiszivárgott kép, videó, tartozék előzte meg a bemutatóig vezető utat. Emiatt tényleg csak az volt a kérdés, hogy vajon hogyan is fog kinézni az idei év eddigi legjobb Androidoja, mely már az előzetes tesztek alatt is felmosta a padlót ellenfeleivel (mind otthon, mind idegenben).

Mint azt már korábban felfedte a cég, a telefon lelkét ezúttal az új, négy magos Exynos processzor adta. Az 1.4GHz-en pörgő CPU-k mellett 1GB RAM, valamint egy Mali-400-as grafikus chip gondoskodik a teljesítményről - ez utóbbi már az elődben is megmutatta, mire képes, azonban a 400MHz fölé húzott órajel további lehetőségek számára nyitotta meg a kaput.

Természetesen a Galaxy Nexus után nem adhatta lejjebb a Samsung, így ismét egy HD Super AMOLED kijelzőt kaptunk. A felbontás maradt 1280×720 pixel, azonban a mérete egészen 4.8"-ra nőtt. A hardveres gombok - a két kapacitív, valamint a Home - nem vonultak száműzetésbe.

A legújabb Android mellett a legújabb TouchWiz felület is megtalálható az S 3-on, melynek előlapi kamerája két, hátoldali párja 8 megapixeles. Külön újdonság, hogy az eddig megszokott műanyag váz helyett ezúttal egy kerámia-ötvözet vonja körbe a hardvert - beleértve a 2.100mAh-s akkumulátort is.

Hasonlóan a Nexus-hoz, az S 3-ból sem maradt ki a barométer. Mint akkor, most is csak a GPS működését gyorsítja, mégpedig a tengerszint feletti magasság gyorsabb kiszámításával. Míg az aGPS a hosszúsági és szélességi koordináták meghatározását gyorsítja jelentősen, addig a barométer a harmadik paraméterét, így még gyorsabban és pontosabban tudja a telefon meghatározni a helyzetét.

Ezúttal pedig az NFC chip sem maradt el - amely a hírek szerint a Galaxy Mini 2-ben is helyet kap majd. A chip segítségével nem csak a PayPass-hoz hasonló, mobiltelefonos fizetés lehetősége nyílik meg, de az ICS egyik alapvető újdonsága, az Android Beam is. Ennek segítségével a két telefont egymás felé fordítva (háttal) azonnal átküldhetjük a képet, videót, játékot, programot, térképet, amit nézünk a partnerünknek - jelentősen gyorsítva ezzel a megosztást.

Emellett Bluetooth 4.0 antenna, valamint SDXC kompatibilis kártyaolvasó is helyet kapott a telefonban, mely összesen 133 grammot nyom.

Természetesen az Ice Cream Sandwich újdonságai mellett a Samsung legújabb szolgáltatásai, így a ChatON, Hub-ok és az S-Cloud is elérhető a telefonon.

Mit gondoltok? Beváltotta a hozzá fűzött ígéreteket, vagy csak egy gyenge, másodrangú frissítés a tavalyi modellhez képest? Írjátok meg a kommentekben, vagy Facebookon!