Galaxy Note - egy új fejezet tökéletes nyitása

Samsung Galaxy Note

Személy szerint már akkor Nexus lázban égtem, amikor a Galaxy Note először felbukkant az IFA alatt. Én az előbbire számítottam, helyette viszont az 5.3"-os, HD kijelzővel szerelt monstrumot mutatta be a Samsung (többek között). Azóta hazánkba is megérkezett a telefon-tablet kombó, amelyről igazából még a tartós teszt alatt sem tudtam eldönteni, hogy pontosan hova is lehetne sorolni.

Méretét tekintve telefonnak nagy, viszont tabletnek kicsi - ellenben az S-Pen nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően mindkettőn túlmutat. És bár kicsit retrónak tűnhet, hogy ismét "ceruzával" kezeljünk egy eszközt, kifejezetten kényelmes és praktikus volt a legtöbb esetben.

Mivel a kijelző hatalmas, ezért a gépelés még a nagyobb ujjakkal rendelkező emberek számára sem jelentett gondot. Ráadásul az asztalra fektetve, tabletként használva ugyanúgy meg tudtam oldani, mintha egy 10.1"-os Galaxy Tab, vagy egy notebook lett volna előttem.

Azt azonban előre tisztázni kell, hogy ez bizony egy kétkezes eszköz. Bár van rajta Gorilla Glass, senkinek nem javasolnám, hogy egyensúlyozzon, illetve próbálja mindig átpozícionálni egy kézben. Egyrészt sok időt vesz el, másrészt könnyen kibillenhet az egyensúlya, és a földön köt ki. Azonban, ha egyik kézben tartva, a másikkal pedig vezérelve ügyködünk, a lehető legjobb élményt nyújtja, amit ma érintőképernyős eszközzel tapasztaltam (most a felhasználhatóságról beszélek, és nem feltétlen az Androidról, programokról).

Mivel hely van bőven, ezért a levelek, weboldalak olvasgatása roppant kényelmes, jóval kevesebbet kell scrollozni, mint egy átlagos, ~4"-os kijelző esetén. Én kifejezetten élveztem, és furcsa is volt visszaszokni a nagyképernyőről. Emellett az akkumulátor is remekül bírta, azzal soha nem volt gond, hogy nap végére lemerült volna. Még akkor sem, ha szinte két percenként nyomkodtam.

És ha már a nagy kijelzőnél tartunk, a magas minőségű 720p videókkal is könnyedén elbánt a telefon. Bár a videó minősége meg sem közelíti a valódi élményt, az mindenképp jól látszik, hogy van alatta teljesítmény:

Térjünk ki még egy kicsit az S-Pen-re, valamint a funkcióira. Mint az a videóban is látszik, roppant egyszerű és kényelmes a használata. Én személy szerint megbeszéléseken, valamint tárgyalásokon is éltem az S-Note adta lehetőségekkel, és meg kell mondjam, sokkal kényelmesebb volt, mintha laptopon kellett volna gépelni, vagy papírra jegyzetelni.

A videó nem a telefonon gyárilag megtalálható TouchWiz Launcher-t mutatja! A felvételt a Sony DSC-TX5 kompakt géppel készítettük.

Az egyetlen, ami fájdította a szívemet, az a fehér fülhallgató volt. Kifejezetten férfiatlannak tartom, és teljes kontrasztot teremt a telefon által keltett képpel. Bár amikor először kézbe fogtam, valamiért az az érzésem támadt, hogy kívülről úgy nézhetek ki, mint a BMW-s f*szagyerek a szomszédból, akiről mindenki tudja, hogy miért épp olyan autója van. Miután túltettem magam ezen az "akadályon", és hajlandó voltam beüzemelni, meglepődtem, milyen jól szól. A legjobb "agybadugós", ami valaha a kezeim közé került. De a beépített hangszóró minőségére sem volt egyetlen rossz szavam sem.

Amit viszont hiányoltam a hazai változatból, az az NFC chip. Azzal együtt egy tényleg tökéletes telefon lehetne, és akár Nexus-nak is keresztelhették volna. Bár az ára borsos, én emiatt egy árnyalatnyival túlárazottnak véltem. Mivel nincs kifejezett vetélytársa vagy kategóriája, így nagyon meg sem lehetne mondani, hogy mi lenne a ténylegesen reális ára. Nekem nagyon bejött, és bent sem hallottam rosszat róla.

Android Rate

A készüléket a Samsung magyarországi képviselete bocsájtotta rendelkezésünkre.