Galaxy Note 2 októberben?

Samsung Galaxy Note

Most, hogy a Galaxy S 3 elindul lassan világhódító útjára, ideje egy kicsit a cég másik üdvöskéjével, a Note-tal folglakozni. Annak is a második generációjával, amely számos fejlesztést ígér az első phablet-hez képest. Az eredeti Note sikerein felbuzdulva a cég már korábban bejelentette a 10.1"-os változat érkezését is, de aki inkább a még zsebrevágható, könnyebben hordozható dolgokat szereti, az készülhet a kisebb testvér érkezésére is.

A kijelző 0.2"-lal nagyobb lesz, így az 5.5"-os átmérőn immár 1.680×1.050 pixeles felbontásban élvezhetjük majd a dolgokat. A növekedés elsősorban a stylus-támogatással rendelkező alkalmazásoknak tudható be, mivel a vásárlók gyakran kifogásolták, hogy az 5.3" nem elég hozzá.

Ami a phablet lelkét illeti, valószínűleg ugyanaz a processzor foglal majd helyet a mélyén, mint az S 3-ban látott 4 magos, 1.5GHz-es. Bár az Exynos 5250-es sem kizárt. Ami a RAM-ot illeti, a legtöbben minimum 1.5GB-ra számítanak, de a 2-t sem tartják kizártnak. Operációs rendszerként természetesen Ice Cream Sandwich lesz rajta.

Várhatóan a kamera is megmarad 8 megapixel, és ugyanaz kerül bele, mint az S 3-ba - ami egyébként ugyanaz a Sony által gyártott optika, amit az iPhone 4S-ben is megtalálhatunk.

Valószínűleg NFC chip is kerül bele, ezúttal globális szinten, míg a Samsung minden frissen bemutattot featureire is számíthatunk (SmartStay, S Voice, S Beam).

Az októberi megjelenés egybeesne az eredeti Note egy éves évfordulójával, azonban Sammy-ék még nem nyilatkoztak a kérdést illetően.