Galaxy Note 2: megérkezett a legerősebb telefon

Samsung Galaxy Note 2

10 millió eladott kistestvér után bemutatkozott a Galaxy Note 2 is, mely tovább erősíti a phablet vonalat, valamint újabb két tized collal toldotta meg a telefonokat és a tableteket elválasztó határvonalat. A nagyobb kijelző melett minden eddiginél erősebb processzor, valamint 2GB RAM is helyet kapott a motorháztető alatt, valamint az akkumulátor is szépen meghízott.

A Super AMOLED HD kijelző 5.5"-os képátlóval rendelkezik, alatta pedig egy 4 magos, 1.6GHz-es Exynos processzor duruzsol a már említett 2G RAM társaságában. A fényképeket hátoldali 8, míg az előlapi 1.9 megapixeles BSI optika segítségével készíthetjük majd. 

Természetesen most is rengeteg, S Pen optimalizált dolog is jár a phablethez. Lényegében a split screen kivételével minden tud, mint a 10.1"-os nagy testvére is. Ami még örvendetesebb, hogy a dobozból elővéve már Android Jelly Bean fogad majd minket. Emellett a Galaxy S 3-nál bemutatott Smart Stay funckiót is megkapta az új Note.

A megszokott GPS mellett a phablet képes a Glonass hálózatát is használni a pozíciónk meghatározására, míg az antennák sorát a Bluetooth 4.0, a 802.11b/g/n WiFi (2.4GHz/5GHz), valamint a 3G és 4G LTE gazdagítják. Ami a csatlakozókat illeti, az USB 2 port hostként is képes funkcionálni, illetve az NFC-nek is jutott hely a Note 2-ben. Emellett mHL támogatással is rendelkezik.

Mindezt a 3.100mAh-s akkumulátor igyekszik minél tovább életben tartani egyetlen feltöltéssel.