Felmosta a padlót két vetélytársával a Samsung GT-i9300

Samsung Galaxy S 3

A napokban kiszivárgott Galaxy S 3 (feltételezhetően a GT-i9300) ugyan nem a végleges külsővel, de a hálózati tesztek miatt a végleges belső összetevőkkel érkezett. Sokan - szokás szerint - máris húzták a szájukat, mert a GPU csak egy Mali-400-as - ugyanaz, mint ami az S 2-ben is található. Szóval ismét ott tartunk, hogy már idő előtt elkezdik temetni a telefont, anélkül, hogy tudnánk, mégis hogyan teljesít. Nos, hála egy szemfüles internetezőnek, van egy GPU tesztünk, ami eloszlatja a kételyeket.

Igen, az S 3-ban is egy Mali-400-as GPU dolgozik majd. Az egyetlen apró különbség, hogy 400MHz fölé húzták az órajelet. De nézzük, mit is jelent ez a konkurenciára nézve.

Még ha kevéssel is, de az iPhone 4S két magos PowerVR GPU-ját is lenyomta, annak ellenére, hogy csak felhúzták a grafikus processzor órajelét.

A házi versenynek tekinthető összecsapásban a Tegra 3-mal szerelt HTC One X-szel is felmosta a padlót.

Az egyetlen pont, ahol elvérzett, az iPad 3 négy magos GPU-ja - de valljuk be, az tablet, ez telefon, így nem igazán releváns az eredmény.

Megállapíthatjuk tehát, hogy az előzetes sírás és panaszkodás ellenére a Galaxy S 3 az egyik, ha nem a legjobb idei Android lesz. Még akkor is, ha ugyanaz a GPU található benne, mint az S 2-ben. Period.