Februárban mutatkozik be a Samsung 8 magos little.BIG processzora

Samsung Exynos

A Samsung processzor-tervező csapata nem volt rest idén: megjelent a négy magos Exynos 4 Quad, valamint au új, két magos Exynos 5 Dual. Azonban a történetnek itt még messze nincs vége, ugyanis a régóta emlehetett és várt nyolc magos, heterogén, az ARM little.BIG architektúráján alapuló processzor a jövő februárban megrendezésre kerülő International Solid-State Circuits konferencián mutatkozik be.

A történet lényege, hogy a processzor két különálló, egyenként négy magos egységet foglal magában, melyek közül a little négy darab, 1.2GHz-es Cortex-A7 CPU-t, a BIG pedig négy darab, 1.8GHz-es Cortex-A15 processzort foglal magában. Az erőforrásigényes feladatokat értelemszerűen ez utóbbi látja majd el, míg a könnyeb munkálatokért a másik brigád felel majd.

Jelenleg nem tudni sokat az új processzorról azon kívül, hogy várhatóan 28nm-es gyártási technológiával készül majd. A megoldásnak köszönhetően várhatóan jelentősen javulhat majd az okostelefonok akkumulátorának a teljesítménye, hiszen a kevésbé erőforrás-igényes folyamatok esetén a kisebb processzorok dolgoznak csak, amelyek jóval kevesebb energiát vesznek fel. Ennek köszönhetően nem csak a teljesítmény lesz kiváló, de az egyetlen töltéssel elért üzemidő is.

Azt jelenleg nem tudni, hogy a Samsung milyen eszközzel szeretné majd debütálni az új technológiát, de várhatóan egy okostelefon és/vagy egy tablet lesz majd a szerencsés.