Érkezik a Samsung Galaxy S 3 frissítése

Samsung Galaxy S 3

Ugyan az október végi határidőt kicsit lekéste a Samsung, a mai napon megkezdődött a Galaxy S 3 4.3-as Jelly Bean frissítésének kiadása. Ha minden igaz, akkor az új verzió Írországban bukkant fel először, amit a teljes régió hamarosan követ majd. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a nem független modellek esetén még a szolgáltatóknak is zöld utat kell adni a frissítésnek, így ott valószínúleg lesz még egy csúszás. A frissítésben megtalálható a Galaxy S 4-en található frissített UI, a hangvezérlés, illetve az új képernyő módok is. De a frissítést követően a telefon támogatja majd a Galaxy Gear-t is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a 4.4-es frissítés mikor és melyik telefonokra várható, de egyik olvasónk úgy tájékoztatott minket, hogy a Samsung ígérete szerint minden 512MB RAM-mal rendelkező telefonra megérkezik majd a KitKat. 

Ugyan ETA nem lett megadva, de azt biztosra vehetjük, hogy először a Galaxy S 4 és a Note 3 kap majd csokit, amit a Note 2 és az SGS 3 követ majd - a többi modellel pedig valószínúleg csak ezek után foglalkozik majd a cég.