Csak nem adják fel a Facebook-telefon ötletét?

HTC ChaCha

A Facebook-telefont akárhányszor tagadják le valahogy mindig visszajön, pedig a történelem is bizonyította, hogy igazából a kutyának sincs rá szüksége. Emlékszünk még a HTC ChaCha vagy Salsa bármelyikére is? A két telefon azért volt "különleges", mert volt rajtuk dedikált Facebook-gomb. Plusz valószínűleg a HTC leggyorsabban süllyedő hajói is voltak, de ez nem feltétlenül csak ennek az F-nek köszönhető. Mindenesetre sokadik kivégzése után ismét előkerült a régi-új Facebook telefon.

És persze megint a HTC áll mögötte, akik úgy tűnik, hogy nem csak az ígéreteiket képtelenek betartani, de a múlt hibáiból sem képesek tanulni. Szóval, még valamikor tavaly, a hideg előtt előkerült az Opera_UL, mint potenciális Facebook-telefon - emlékeim szerint a harmadik változat, már ami ezt a bizonyos modellt illeti. Majd szépen mindenki letagadta.

Emellett többször lehetett arról is olvasni, hogy a Facebooknál fogják majd az AOSP kódot és az Amazonhoz hasonlóan összehegesztik: kivesznek belőle mindent, ami Android és a helyére betesznek mindent, ami Facebook. Erről sem hallottunk azóta sem (hál' Istennek), de Márkóék bekeményítettek: a kínai Spreadtrum gyártóval arról egyezkednek, hogy magába a chipbe égessék bele a Facebook-appot, aminek köszönhetően már a telefon első indulásakor felugrik majd az app - és nem lehet levakarni sehogy sem. De ez megint egy másik telefon lenne, ugyanis a Myst - korábban Operaul, majd Opera_UL - kicsit izmosabb lesz.

4.3"-os, 720p kijelző, két magos, 1GHz-es Qualcomm Snapdragon S4 Pro CPU és Adreno 305 GPU, 1GB RAM, 16GB belső tárhely, 5 megapixeles hátoldali, 1,6 megapixeles előlapi kamera, mindemellé pedig Android 4.1.2. Azt egyelőre azonban nem tudni, hogy a Myst - ha valaha meg is születik - pontosan hogyan és milyen szinten lesz majd integrálva a Facebook nagyszerű szolgáltatásaival. Egyáltalán arra sincs nagy esély, hogy sikeresebb lesz, mint két elődje. Most attól, hogy egy dedikált Facebook-gomb van a telefonon...