Az S 3 gondoskodik róla, hogy ne feledjük el - nyílt hadüzenet a One X-nek

Samsung Galaxy S 3

Az, hogy a Galaxy S 3 nem mutatkozik be Barcelona-ban, szerintem egy igen okos döntés volt, még akkor is, ha sokakat keserű szájízzel hagyott. Egyrészt így nagyobb a teelfon körüli várakozás, másrészt nem kell osztoznia a HTC One X-szel, mely kétségtelenül az egyik, ha nem a legkomolyabb kihívója lesz az idei felhozatalból. Na persze ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek friss és ropogós pletykáink a következő zászlóshajóról. Lássuk.

Hogyan hangzik egy 4.8"-os kijelző, amely valószínűleg HD Super AMOLED Plus megjelelölést kap? Remekül, igaz? És mit szólunk ahhoz, ha az egész elé beszúrjuk még a "Full" szócskát? Ohó, 1080p felbontású telefon? Természetesen ez felvetne némi problémát, hiszen így elsőre belegondolva valószínűleg nem igazán tudnánk semmit elolvasni zoomolás nélkül. Éppen ezért én ennek nem adnék sok hitelt, bár Sammy-ék kreativitásában bízva akár még valami frappáns megoldást is kieszelhettek erre.

Ami viszont már boritékolható, az a négy magos, 1.5GHz-es Exynos 4412-es CPU, amely 32nm-es technológiával készült. Ennek köszönhetően nagyobb teljesítményre képes, alacsonyabb fogyasztás mellett, valamint a magokat külön-külön is le lehet majd állítani, ha nincs rájuk szükség. Emellett a szokásos antennák, Android 4, valamint egy 8 és egy 2 megapixeles kamera.

És egy kis jó hír a műanyag vázak miatt ódzkodóknak: könnyen elképzelhető, hogy a HTC One S-nél is látott kerámia-ötvözetből lesz az S 3 váza, ami sokak számára jelenleg egy megváltással ér fel. Én továbbra sem tartozom közéjük, de ha valóban jobb és szebb ez az anyag, akkor ki vagyok én, hogy ellent mondjak...

És talán a legfontosabb, a megjelenés: a koreai gyártó legalább 50 piacon szeretné egyidejűleg hódító útjára ereszteni a telefont, ami az eddigi gyakorlathoz képest jelentős változást jelentene - bár ez kifejezetten amerikai felebarátainknak jó hír, hiszen ők szoktak a sor végére kerülni.

Azt hiszem, ha a fent leírtak mind igazak (vagy akár csak egy részük), a HTC komoly bajban lesz. Ismét, avagy még mindig. Meglátjuk.