Az eredeti Android logók ijesztőek, mégis emlékeztetnek valakire

Android

Dan Morill saját bevallása szerint csak szeretett volna valami eye candyt amit feldobálhat a prezentációra, miközben bemutatta az Androidot még a hivatalos megjelenés előtt a Google fejlesztői csapatának. Pár óra sketchelés után sikerült is a Google négy színében előhozakodnia négy robottal, akik leginkább úgy néznek ki, mint akik egész nap áramot szipuztak (mint Bender a Futuramaban). Azonban az őrült szemek mögött valódi emberekre lelhetünk.

Akárki akármit mond, ezek a leginkább ijesztő és öt év zárt osztály ábrázattal rendelkező robotok kifejezetten emlékeztetnek az úgynevezett flashaholic brigád tagjaira. Ők azok, akik általában többször cserélnek ROM-ot a telefonon, mint alsónadrágot, és szabályos elvonási tüneteket produkálnak, ha nincs két-három óránként valami újdonság.

Mindesetre azt hiszem a jelenlegi mascot azért jobban néz ki. És barátságosabb is.