Az eddigi legnagyobb "S frissítésre" készül az Apple?

iPhone 5

Most, hogy az iPhone 5S tömeggyártása megkezdődött itt az ideje, hogy kicsit átnyálazzuk a napokban elszabadult infó-áradatot. A szokásos fényképek, gyártási problémák, késlekedések szokás szerint futótűzként terjednek, azonban a C Technology munkatársainak elvileg sikerült megszerezniük az új iPhone teljes specifikációs listáját. Ezek alapján pedig úgy néz ki, hogy nem csak a szokásos, minimáliS frissítéssel nézünk szembe idén.

A kijelző mérete továbbra is megmarad 4", azonban az Apple ezúttal az akkumulátorokkal sokkal barátságosabb IGZO paneleket választotta - természetesen Retina felbontással. Az alatta lapuló A6 processzor valamivel magasabb órajelen ketyeg majd, mint a jelenlegi modellekben, a munkáját pedig 2GB RAM és a 4 magos SGX 544MP4 grafikus kártya segíti majd. A hátoldali kamera 12 megapixeles lesz, 2 LED vakuval felszerelve.

Azonban ez még igazából semmi: ha minden igaz az Apple végre egy NFC chipnek is helyet adott, valamint az ujjlenyomat-leolvasó is visszakerült a pakliba - ezt még a Reuters egyik legutóbbi jelentése is megerősítette. Végül de nem utolsó sorban a telefon hátlapját Liquidmetal felhasználásával készíti majd, aminek köszönhetően jóval strapaíróbb és tartósabb lesz, mint bármelyik eddigi iPhone.

Természetesen mindez csak pletyka, így nem feltétlenül kell készpénznek venni. Azonban az NFC bevezetése komoly lendületet adhatna a telefonos fizetés elterjedésének, amire igazán szükség lenne.